A hétvégén a portugáliai Madeira szigetén, Funchalban rendezték meg az úszók Nyíltvízi Világkupa-sorozatának utolsó állomását, amelyen három ferencvárosi versenyző is indult.
A legnagyobb eredményt Fábián Bettina érte el, aki elképesztő hajrával ezüstérmes lett 10 kilométeren. Világbajnoki ezüstérmes és Európa-kupa-győztes úszónk az utolsó körben még a 15. helyen állt, majd óriásit hajrázott és 16 (!) másodpercet ledolgozva a második helyen csapott a célba.
Junior világ- és Európa-bajnokunk ezzel kvalifikálta magát a januári, dohai világbajnokságra, ahol már az olimpiai kvóta a tét.
„Ez volt az egyik legnehezebb verseny, amin eddig részt vettem. Nagyon komoly mezőny volt és elég nehezek a körülmények, borzasztóan nehéz volt úszni. Ehhez képest szerintem kihoztam az egészből a maximumot, az amerikai lányt nemigen láttam, a többieket viszont sikerült megelőznöm, úgyhogy nagyon örülök az ezüstéremnek és a vb-kvalifikációnak. Én szeretem a simább vizet, jobban kijön a technikám és az úszástudásom, de most a hullámokban is megmutattam, hogy klasszikus nyíltvizes körülmények között is tudok jól teljesíteni, ami jót tesz a lelkemnek. Meg persze az is, hogy a kemény munkának köszönhetően ilyen jól bírtam, különösen a hajrát – ott végre egyszer sikerült jól helyezkednem, mert addig folyamatosan középre kerültem a fordulóknál, állandóan lenyomtak, a végén viszont sikerült a szélén elmenni a többiek mellett.” - nyilatkozta Fábián Bettina.
Másik női úszónk, Balogh Vivien a 35. lett, míg a férfiak 10 kilométeres mezőnyében Gálicz Péter az 55. helyen végzett, ezzel ott lesz az Európa-bajnokságon.
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.