Szombaton a nők 10 kilométeres versenyével rajtolt el a dohai világbajnokság nyíltvízi viadala. Az FTC úszója, Fábián Bettina abban a reményben indult, hogy olyan pozíciót ér el, amellyel kiharcolja a nyári, párizsi olimpiára szóló kvótát. Emelte a tétet, hogy számára mindez csakis ezen a futamon volt elérhető.
A decemberi, madeirai Világkupán szenzációs úszással ezüstérmet szerző Fábián Bettinél felkészülése nem éppen ideálisan alakult, hiszen tüszős mandulagyulladás miatt 10 napot kihagyni kényszerült januárban. Az olimpiai kvalifikációhoz a legjobb 13-ban kellett végeznie Dohában. A szombati verseny rajtja után aztán Fábián minden erejét bevetve nagyszerűen küzdött és végül 12. helyen ért célba, amellyel meglett neki a kvóta.
"Nagyon nehéz verseny volt, ment a verekedés, a körülmények sem voltak a legjobbak, nyeltük a vizet folyamatosan. A fordulók rosszul jöttek ki, lenyomtak a víz alá, 6-7 másodpercig a víz alatt voltam, fulladoztam. Ahhoz képest jól kijött a beérkezés, hogy milyen nehéz volt a felkészülés, de nem fogom erre, nagyon-nagyon sokat ér nekem ez a helyezés. Össze kellett magam szedni fejben, egy hetem volt felkészülnöm erre, így hozta a sors, annyira sokan szurkoltak, annyira sokan biztattak, hogy már nem csak magamért, hanem miattuk is meg kellett csinálnom" – nyilatkozta könnyeivel küzdve a 19 éves Fábián Bettina.
"Rég izgultam ennyire egy verseny előtt és alatt, na és ez a célfotó a végén! Hihetetlen akaraterő van Bettinában, egy betegség után jött vissza így, ez egészen elképesztő. Minden képzeletet felülmúlt. Ha egészségesen készül, ez nem meglepetés senkinek, de így, ilyen körülmények után óriási bravúr. Elképesztően büszkék vagyunk rá, irány Párizs!" - mondta szakosztályvezetőnk, Orosz Andrea.
"Ezt mondtam neki is, egy hős, egy igazi hős! Ez az akarat próbája volt és Betti csillagos ötösre vizsgázott! Taktikus versenyzéssel végig az élmezőnnyel úszott és várta az alkalmat, hogy a végén egy jó helyezkedéssel kiharcolja a legjobb 13 hely egyikét. Megvan a jegyünk Párizsba! Innen már nincs megállás" - nyilatkozta a FradiMédiának edzője, Kutasi Gergely.
Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.
Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.
Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.
A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.
Olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszónk három versenyszám után három éremnél jár a párizsi Európa-bajnokságon.
A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.
Betlehem Dávid nyerte a férfi nyíltvízi úszók kieséses versenyét Párizsban. Rasovszky Kristóf ötödik lett.
Nyíltvízi klasszisunk a kieséses versenyben állhatott dobogóra a párizsi vizes Európa-bajnokságon.