2019. július 5.
Fradisták (is) szállították az újabb magyar érmeket
Két versenyzőnk is érmet nyert a Kazanyban zajló junior úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A szerdai nyitónapon 400 méter vegyesen másodikként célba érő Mihályvári-Farkas Viktória pénteken 1500 méter gyorson a saját egyéni csúcsát több mint tíz másodperccel megjavítva a harmadik helyen végzett, míg Török Dominik Márk 200 méter pillangón 1:58.79-es idővel második lett.

„Nagyon örülök az ezüstéremnek és az időnek, mivel majd 2 másodperccel javítottam meg az egyéni csúcsomat, ez most a második helyre volt elég – kezdte a Magyar Úszó Szövetség helyszínen tartózkodó munkatársának nyilatkozó Török Dominik Márk. – 100-nál még eléggé le voltam maradva, de erre számítottunk is, hogy így lesz, és a táv második felében elkezdtem jönni és hajrázni, ahogy csak tudtam."

Az FTC-sportolók mellett a Zombori Gábor, Ulrich Botond, Pap Bálint, Fábián Milán összetételű fiú 4x200 méteres gyorsváltó is felállhatott a dobogóra, miután harmadikként ért célba az orosz és a német staféta mögött.

A korosztályos kontinensviadal vasárnapig tart.

Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott

Cikkajánló

Két arany, hat ezüst és hat bronz a Tüskéből

Az FTC utánpótlás úszói eredményesen szerepeltek a hétvégi, budapesti korosztályos versenyeken.

Végső búcsú Székely Évától

Az 92 éves korában elhunyt olimpiai bajnok úszót március 11-én helyezik végső nyugalomra.

Verrasztó Evelyn bronzérmes lett Berlinben

Az FTC úszója a német fővárosban megrendezett nemzetközi viadalról térhetett haza értékes éremmel.

Elhunyt Székely Éva, az FTC egykori bajnok úszója

Kilencvenkét éves korában hagyott itt bennünket az olimpiai bajnok úszó.

Három úszónk is kiharcolta a budapesti Eb-részvételt!

Sömenek Onon Kata, Székelyi Dániel és Gálicz Péter is ott lesz a budapesti Európa-bajnokságon a Lupa-tavon.

Szilágyi ismét legyőzte Hosszút, ezüst lett a jutalma

Az FTC úszója 2:10.09-es idejével végzett a második helyen • Három éremmel zártak a fradisták Nizzában.

Török Dominik Márk bronzérmet szerzett Nizzában

Török Dominik Márk bronzérmet szerzett a Golden Tour-sorozat nizzai állomásán.

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett Nizzában

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett a Golden Tour-sorozat nizzai állomásán.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most