2022. augusztus 20.
Gálicz: „Ez nem volt egy Palatinus"
Vb-bronzérmes nyíltvízi úszónk örül, hogy él a botrányba fulladt római Eb-futam után.

Augusztus 20-án, szombaton sor került a nyíltvízi úszók 25 km-es versenyszámára az Európa-bajnokságon Rómában, ahol világbajnoki bronzérmes klasszisunkért, Gálicz Péterért, valamint a hölgyek mezőnyében Balogh Vivienért is szoríthattunk zöld-fehér részről. Nem voltak egyszerűek a körülmények, ugyanis a versenyzőknek óriási hullámok között kellett úszniuk, egyébként is kellett már halasztani a távot az elmúlt napokban. A verseny folyamán felmerült, hogy megszakítják azt, olyan hatalmasak voltak a hullámok, emiatt több versenyző fel kellett, hogy adja a viadalt, köztük volt Gálicz Péter is, aki 3 óra 40 perc után állt ki a versenyből.

Döbbenetes hiba történt a szervezők részéről, a hullámok miatt teljesen szétcsúszott a célba érkezésre kijelölt móló, az élen haladó olasz sportolók meg is álltak, miután rácsaptak a végső célra. Hihetetlen jelenetek voltak, teljes volt a káosz. A versenyzők egymást kérdezték, hogy mi történt. A hangosbemondóban elhangzott, hogy véget ért a verseny, mégis többen folytatták az úszást egy ideig. Balogh Vivien is kiúszott a partra, majd nyilatkozott is a helyszínen.

- Konkrétan semmi nem tudok, mindenkit kiszedtek a vízből. Annak örülök, hogy 15 km-t sikerült leúszni, így ennek vége van, nem kell újra leúszni, sem befejezni. A radar szerint óránként csökkent volna a szél, de pont fordítva történt, nem sírtam, hanem bőgtem közben, borzalmas volt. Az első bójánál majdnem ránk esett az egyik hajó, nem tudom, hogy jöttem volna ki alóla – mondta elcsukló hangon Vivien az átélt borzalmakról. – Félelmetes volt, ahogy az etetőhajó másfél méterrel fölöttünk volt, aztán alattunk két méterrel. Végig nagyon féltem, főleg, amikor már egyedül úsztam – tette hozzá Vivien, majd újságírói kérdésre, hogy miért nem adta fel már korábban a versenyt, frappáns választ adott. - Az nem opció, fradista vagyok, küzdeni mindig, feladni soha!
Balogh Vivien után a világbajnoki bronzérmes Gálicz Péter is mikrofon elé állt, miután kicsit jobban lett.

- Én majdnem megfulladtam, azért szálltam ki. Kaptam egy akkora hullámot, hogy rengeteg víz ment a tüdőmbe, de már jobban vagyok, nem kell aggódni. Amikor én kiszálltam, akkor az edzőm azt mondta, nemsokára lefújják a versenyt. A szervezők sem tudják szerintem, hogy véget ért-e a verseny. Eleinte nem volt ennyire Palatinus élménymedence. Egyre jobban kezdett erősödni a szél, a veszélyességi faktor bőven megvolt. Vivi mesélte, hogy majdnem rájuk esett egy hajó.

Egyelőre kérdéses, hogy hirdetnek-e győztest és helyezetteket a 25 km-es távon.

Cikkajánló

Németh Nándor Európa-bajnok a gyorsváltóval!

Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.

Németh Nándor hatodik az Eb-n 100 méter gyorson

Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.

Rasovszky Kristóf és Németh Nándor Eb-döntős Párizsban

Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.

Eb-bronzérmes a magyar nyíltvízi váltó

A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.

Betlehem Dávid: A nyílt vízi csapat kitett magáért

Olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszónk három versenyszám után három éremnél jár a párizsi Európa-bajnokságon.

Úszótanfolyamok az FTC-nél

A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.

Betlehem Dávid Európa-bajnok 3 kilométeren!

Betlehem Dávid nyerte a férfi nyíltvízi úszók kieséses versenyét Párizsban. Rasovszky Kristóf ötödik lett.

Fábián Bettina Eb-ezüstérmes 3 kilométeren

Nyíltvízi klasszisunk a kieséses versenyben állhatott dobogóra a párizsi vizes Európa-bajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin