2026. november 5.
Három ezüst és egy bronz Kaposvárról
Az FTC úszói a rövidpályás országos-bajnokság második napján is folytatták eredményes szereplésüket.

Csütörtökön a második versenynappal folytatódott a Kaposváron a rövidpályás úszó országos-bajnokság. Már a nyitónapon három érmet nyertek az FTC versenyzői a Csik Ferenc Versenyuszodában, ám a november 5-én szerzett három ezüsttel és egy bronzzal még ezt is sikerült felülmúlniuk.

Ebből az éremtermésből három medál is a férfiak mezőnyében született. Kovács Benedek 100 méter háton 51.83 másodperces idővel, a győztestől csupán két tizeddel elmaradva lett második, míg Németh Nándor 50 gyorson ennél is kisebb különbséggel, 14 ezreddel kapott ki a BVSC-Zugló versenyzőjétől, Szabó Szebasztiántól. A 4x100-as vegyesváltó is másodikként ért célba, a 3:34.76 másodperces időeredmény közel három másodperccel volt jobb, mint a BVSC váltójáé. A nők között Ilyés Laura 200 pillangón volt érdekelt, 2:10.10 perces ideje a dobogó harmadik fokára volt elegendő.

Folytatás pénteken a szombatig tartó viadal harmadik napjával.

Cikkajánló

Három érem a rövidpályás úszó-ob első napján

Németh Nándor, Tombor Sára és a 4x100 méteres mix gyorsváltó is dobogóra állhatott.

Úszóink nyerték a Budapest Team Cupot

Az FTC-MVM az összesített pontversenyt és az éremtáblát is megnyerte a budapesti versenyen.

Mihályvári-Farkas Viktória megsérült, új célokat keres

Az FTC úszója azt reméli, hogy januárban már teljes erővel folytathatja a felkészülést.

Betlehem Dávid lett az év legjobb nyíltvízi úszója

Az összetett világkupagyőztes, négyszeres Eb-érmes klasszisunk toronymagasan nyerte a szurkolói szavazást.

Betlehem Dávid is jelölt az év legjobbja címre

Az FTC úszója mellett négyen versenyeznek még az elismerésért.

Két fradista is jelölt az év nyíltvízi úszója címre

Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória neve is szerepel a World Aquatics listáján.

Ezüst- és bronzérem helyett maradt a keserűség

Az FTC két magyar úszóját dobogós helyről zárták ki az Európa Kupa-sorozat horvátországi versenye után.

A világbajnok találkozása Naby Keitával

Junior világ- és Európa-bajnok úszónkat, Kreisz Bálintot megleptük focicsapatunk edzésén - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin