2022. augusztus 1.
Ismét remek eredmények, ezúttal Hódmezővásárhelyről
Az FTC úszói számos dobogós és pontszerző helyezéssel tértek haza a négynapos Gyermek Országos Bajnokságról.

Július 27-e és 30-a között Hódmezővásárhely adott otthont az úszók LIV. Országos Gyermek Bajnokságának, amelyen természetesen az FTC fiatal tehetségei is felálltak a rajtkőre. Sőt, a szakosztály hagyományainak megfelelően ezúttal is remek eredményekkel, számos dobogós és pontszerző helyezéssel tértek haza az ifjú ferencvárosi úszók.

Rögtön a négynapos verseny első napján bekezdett a ferencvárosi küldöttség, Patlók Olivér (képünkön) 200 pillangón megszerezte az idei ob egyetlen ferencvárosi aranyérmét, míg Farkas Nóra ugyanebben a számban a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg 4x100-as mix gyorsváltónk a hatodik, 4x100-as mix vegyesváltónk, valamint Takács Botond 50 gyorson pedig a nyolcadik helyen zárt.

A második napon érmet ugyan nem, de számos értékes helyezést szereztek úszóink. A nap legjobb eredményét a 100 háton negyedikként célba csapó Váradi Márton érte el, míg Takács Botond 200 vegyesen ötödik, 400 gyorson hetedik lett, akárcsak a 4x200-as fiú gyorsváltó.

A harmadik napon 100 pillangón voltak érdekeltek úszóink, akik két bronzérmet és egy negyedik helyet szereztek sorrendben Takács Botond, Patlók Olivér és Farkas Nóra révén.

A záró napon még két pontszerző helyezés jutott versenyzőinknek: Váradi Márton 200 háton lett hetedik, míg a 4x100 méteres leány gyorsváltónk a hatodik helyet szerezte meg.

Az FTC így egy arany- és három bronzéremmel, valamint értékes pontszerző helyekkel zárta a gyermek ob-t.

Cikkajánló

Betlehem Dávid is jelölt az év legjobbja címre

Az FTC úszója mellett négyen versenyeznek még az elismerésért.

Két fradista is jelölt az év nyíltvízi úszója címre

Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória neve is szerepel a World Aquatics listáján.

Ezüst- és bronzérem helyett maradt a keserűség

Az FTC két magyar úszóját dobogós helyről zárták ki az Európa Kupa-sorozat horvátországi versenye után.

A világbajnok találkozása Naby Keitával

Junior világ- és Európa-bajnok úszónkat, Kreisz Bálintot megleptük focicsapatunk edzésén - VIDEÓ!

Kreisz Bálint: „Utólag bevallom, ez volt a célom”

Az FTC junior Eb- és vb-győztes úszója egyetemre készül, de előbb a rövidpályás szezonra koncentrál.

Két éremmel zárult sportolóinknak a junior vb

Kreisz Bálint győztes, Barta Nóra bronzérmes csapat tagja volt Santa Fében vasárnap.

Kreisz Bálint az Eb után a vb-n is aranyérmes!

Az FTC úszója magyar versenyzőt megelőzve nyert a junior nyíltvízi világbajnokságon.

Márványba foglaltuk Eb-győztes úszóink nevét!

Betlehem Dávid másodszor, Németh Nándor először került fel a dicsőségfalunkra - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin