A nyíltvízi úszók világkupasorozatának első állomásán, az egyiptomi Somabayban a pénteki egyéni versenyek után szombaton a 4x1500 méteres váltó következett.
A magyar váltó korábban soha nem látott összeállításban állt rajthoz: az FTC két kiválósága, Fábián Bettina és Betlehem Dávid mellett két fiatal, Nagy Napsugár és Kovács-Seres Hunor kapott lehetőséget a szakvezetéstől.
A váltóban mindössze hét kvartett állt rajthoz, köztük a világbajnoki címvédő németek. A magyarok mellett a spanyolok, a kínaiak, egy orosz és két egyiptomi váltó ugrott vízbe. Nálunk a nyíltvízen vb-ezüst- és -bronzérmes Fábián Bettina kezdett, aki a spanyolok mögött a németekkel együtt váltott a másodikhelyen. Az egészen az utolsó méterekig vezető egyiptomi úszó nem haladt át az időmérő kapu alatt, így őket kizárták.
Fábián után Nagy Napsugár következett, és stabilan tartotta a második-harmadik helyet a német Leonie Mertens társaságában. Kovács-Seres Hunor a német Oliver Klemet társaságában ugrott vízbe, és eredt a spanyol nyomába, akit az utolsó fordulónál utol is értek.
A három váltó utolsó embere szinte egyszerre ugrott a vízbe. A németeknél az olimpiai és többszörös világbajnok Florian Wellbrock volt az utolsó ember, míg nálunk az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid volt a negyedik. A két klasszis gyorsan leszakította a spanyol úszót, és a táv második felében már csak egymással harcoltak a győzelemért. Betlehem óriási erőket mozgósított, hogy megelőzze a németet, sorra indította a támadásokat, de nem tudta megelőzni Wellbrockot. Ez azt jelenti, hogy a Fábián Bettina, Nagy Napsugár, Kovács-Seres Hunor, Betlehem Dávid összetételű váltó ezüstérmet szerzett az idény első Vk-versenyén.
Az egyéni viadalok során a Ferencváros úszói közül a férfiaknál Betlehem Dávid ezüstérmes, míg Rasovszky Kristóf 16., a nőknél pedig Fábián Bettina 5., míg Mihályvári-Farkas Viktória 7. lett a 10 kilométeres olimpiai távon.
Az FTC úszója magyar versenyzőt megelőzve nyert a junior nyíltvízi világbajnokságon.
Betlehem Dávid másodszor, Németh Nándor először került fel a dicsőségfalunkra - VIDEÓ!
Milák meglepte, a Fradiban pedig örökre nyomot hagy – úszónk, Németh Nándor a különleges sikerről – INTERJÚ!
A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.
A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.
Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.
Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.
Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.