Az FTC úszója, Mihályvári-Farkas Viktória nem jutott döntőbe 400 méter vegyesen a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek vasárnapi zárónapján. A 19 éves sportoló a szám aktuális Európa-bajnokaként szerepelt az előfutamban, ám 4:41.28-as ideje ezúttal a 10. helyre volt elegendő.
- Elégedett vagyok, mert mindent kiúsztam magamból, és ez sokkal jobb volt, mint az ezerötszáz. Tavaly nagyjából ugyanilyen idővel voltam 9., az Európa-bajnokságon pedig délelőtt hasonló is elég volt. Továbbra is az olimpiai szint (4:38.53) a legfontosabb feladatom, és szerintem jó irányban haladunk, folytatnunk kell azt a munkát, amit néhány hónapja elkezdtünk – nyilatkozta Mihályvári-Farkas Viktória.
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.