Az úszók kaposvári rövidpályás országos bajnokságának első napján a délutáni döntőkben hat Fradi-sportolónak drukkolhattunk. Először Versitz Ákos ugrott medencébe, aki 200 vegyesen hatodik lett. Ezt követően Kutasi Máté 100 mell döntője jött, úszónk pedig a megszerezte az FTC első érmét, ugyanis Máté a harmadik helyen csapott a célba. A folytatásban Burián Kata 50 m-es hát döntője következett, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmesünk a nyolcadik lett. A 400 méter gyorson Európa-bajnok Mészáros Dániel a hatodik helyen zárt, míg ugyanezen a távon a hölgyeknél Fábián Bettina 250 m-en átvette a vezetést és nem is adta ki többet a kezéből, megszerezve ezzel a Fradi első aranyérmét a viadalon. A napot ferencvárosi szempontból a 4x100-as mix vegyesváltó zárta, ahol a Burián Kata, Mihályvári-Farkas Viktória, Kutasi Máté, Mészáros Dániel összeállítású csapatunk a negyedik helyen zárt.
- Első felnőtt rövidpályás egyéni aranyérmem, nyilván boldog vagyok. Múlt héten szombaton még tíz kilométert úsztam a Világkupán, azaz mondhatom, még nem álltam át teljesen a rövidpályára. Így az időeredménnyel elégedett vagyok, különösen, hogy ez aranyérmet ért a felnőttek között - mondta a 400 méter gyorson győztes Fábián Bettina.
Folytatás csütörtökön az előfutamokkal reggel 9.30-tól. Ezúttal is lesz kikért izgulni, hiszen Gálicz László, Mihályvári-Farkas Viktória, Hímer Krisztofer, Burián Kata, Mészáros Dániel, Fábián Bettina, Versitz Ákos, Kutasi Máté és Szűcs Ádám Zoltán is vízbe ugrik majd.
Milák meglepte, a Fradiban pedig örökre nyomot hagy – úszónk, Németh Nándor a különleges sikerről – INTERJÚ!
A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.
A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.
Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.
Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.
Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.
A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.
Olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszónk három versenyszám után három éremnél jár a párizsi Európa-bajnokságon.