2025. július 16.
Mihályvári-Farkas Viktória 13. lett 10 km-en
Medencés úszónknak ez volt az első világbajnoki futama nyílt vízen.

A férfiak után a nők is elrajtoltak Szingapúrban a nyílt vízi úszók világbajnokságának 10 kilométeres távján. Az Eb-n ebben a számban győztes Mihályvári-Farkas Viktória jól kezdett, ott volt az élmezőnyben, ám később hátrébb esett, másfél órával a rajt után a 17. helyen haladt. Ezt követően visszakapaszkodott a 11. helyre, és végül élete első nyílt vízi világbajnokságán a 13. helyen zárt 10 km-en. Fábián Bettina elhúzódó izomsérülése miatt ezen a távon nem állt rajthoz. 

- Örülök ennek a tizenharmadik helynek és annak, hogy a végére még összeszedtem magamat és kilábaltam a holtpontból. Meg kell valljam, hogy amikor a végén kimásztam és felálltam, hogy kivegyék a chipet, vissza kellett ülnöm, mert majdnem elájultam. Idén Európa-bajnok lettem és világbajnoki tizenharmadik, szerintem abszolút nem lehetek elégedetlen, jó az irány, jól érzem magam mentálisan, megyünk tovább és lesz, ami lesz - értékelt Mihályvári-Farkas Viktória.

A csütörtöki szünnap után pénteken az 5 km-es versenyekkel folytatódik nyílt vízi úszóink programja.

 

Cikkajánló

Dicséretes Betlehem-teljesítmény medencében is

A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.

Betlehem Dávid a medencében sem lassít!

A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.

Németh Nándor Európa-bajnok a gyorsváltóval!

Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.

Németh Nándor hatodik az Eb-n 100 méter gyorson

Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.

Rasovszky Kristóf és Németh Nándor Eb-döntős Párizsban

Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.

Eb-bronzérmes a magyar nyíltvízi váltó

A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.

Betlehem Dávid: A nyílt vízi csapat kitett magáért

Olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszónk három versenyszám után három éremnél jár a párizsi Európa-bajnokságon.

Úszótanfolyamok az FTC-nél

A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin