Szombat délután 12 döntővel zárult a Debrecenben megrendezett Rövidpályás Úszó Országos Bajnokság. Az utolsó napon is számos ferencvárosi indulónak szurkolhattunk a finálékban.
A nap első döntőjében Burián Kata úszott 200 méter háton. Magyar bajnokunk a második legjobb idővel jutott a fináléba, ott viszont 2:09.50-es idejével csak a negyedik helyen zárt.
A 800 méteres gyorsúszásban mindkét nemben összesen három ferencvárosi induló volt. A nők mezőnyében nagy csatára lehetett számítani, ez pedig meg is történt. A 400 méter vegyesen Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktória végül bronzérmesként zárt 8:24.74-es idővel, míg Fábián Bettina éppen lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végzett. Vikinek ez volt a második érme az ob-n, ugyanis a nyitó napon 1500 méter gyorson ezüstérmet nyert. A férfiaknál Gálicz László hatodik lett.
Szűcs Ádám 100 méter vegyesen B-döntőzött, ahol a második helyet szerezte meg. Szintén ebben a számban és szintén a B-döntőben volt érdekelt Orbán Boróka, aki a futamában a negyedik helyen végzett. Kutasi Máté 50 méter mellen hetedikként zárt.
A napot, egyben az ob-t a 4x200 méteres gyorsváltók zárták. A férfiaknál a Mészáros Dániel, Versitz Ákos, Gálicz László, Szűcs Ádám, míg a nőknél az Orbán Boróka, Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Burián Katalin összeállítású FTC- csapat egyaránt az ötödik helyen végzett.
Az FTC szakosztálya így összesen 4 érmet, köztük egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert, illetve számos döntős helyezéssel zárta a debreceni rövidpályás országos bajnokságot.
XIX. RÖVIDPÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN
4. NAP
NŐI
100 m vegyes, B-döntő: 4. Orbán Boróka
200 m hát: 4. Burián Katalin
800 m gyors: 3. Mihályvári-Farkas Viktória, 4. Fábián Bettina
4x200 m gyorsváltó: 5. FTC
FÉRFI
50 m mell: 7. Kutasi Máté
100 m vegyes, B-döntő: 2. Szűcs Ádám
4x200 m gyorsváltó: 5. FTC
Betlehem Dávid másodszor, Németh Nándor először került fel a dicsőségfalunkra - VIDEÓ!
Milák meglepte, a Fradiban pedig örökre nyomot hagy – úszónk, Németh Nándor a különleges sikerről – INTERJÚ!
A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.
A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.
Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.
Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.
Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.
A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.