Előzmények
A Ferencváros 17 éves versenyzője, Mihályvári-Farkas Viktória a 400 méteres női vegyesúszás előfutamában 4:38.07 perces egyéni csúccsal csapott célba és csak a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka úszott nála jobb időt, tehetségünk többek között Kapás Boglárkát és Jakabos Zsuzsannát is megelőzte a Budapesten zajló úszó Európa-bajnokság medencés számainak első napján.
A döntőbe jutással Mihályvári-Farkas Viktória a tokiói induláshoz szükséges 4:38.53 perces határt is áttörte.
A döntő
A döntőket hétfőn 18.00-tól rendezték. Mihályvári-Farkas Viktória a vártaknak megfelelően nem a táv első felében tűnt ki a mezőnyből, féltávnál a hetedik volt, azonban egy fordulóval később már a negyedik, azaz folyamatosan utasította maga mögé az ellenfeleket.
Az utolsó 100 méter előtt fiatal úszónk már a harmadik helyre jött fel, és úgy tűnt, az lesz a kérdés, hogy meglesz-e az érem. Az utolsó 50-en azonban még egyet robbantott, és a második helyért harcolt.
Az ezüstérmet pedig - holtversenyben Aimee Willmott-tal - sikerült is megszereznie Mihályvári-Farkas Viktóriának.
Az aranyat is magyar úszó, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyerte.
- Ez örömúszás volt, nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült. Van még egy váltó is, remélem, az is ennyire jól megy majd - nyilatkozta a nagyon mosolygós Mihályvári-Farkas Viktória az M4 Sportnak.
8. hely a váltóban
A hétfői napon még egy ferencvárosi érdekeltségű számot rendeztek, méghozzá a 4x100-as gyorsváltót, ahol a magyar csapatban Verrasztó Evelin is ott volt Ugrai Pannával, Senánszky Petrával és Gyurinovics Fannival. Végül a magyar csapat 3.42.31-es idővel a 8. helyen zárt.
Úszás, Európa-bajnokság, 1. nap, döntők
Az FTC úszóinak eredményei
Női 400 méteres vegyesúszás
2. hely Mihályvári-Farkas Viktória, 4.36.81, egyéni csúcs
Női 4x100 méteres gyorsváltó
8. hely Magyarország (Verrasztó Evelyn, Senánszky Petra, Ugrai Panna, Gyurinovics Fanni)
A záró napon Kovács Benedek ezüstérmes lett 200 méteres hátúszásban, és két váltóérem is született.
A Vk-sorozat első állomásán a 10 km bronzérme után a kieséses versenyben is dobogóra állt a Fradi klasszisa.
Nyíltvízi klasszisunk a 10 kilométeres olimpiai távon lett harmadik a mexikói Cancúnban.
A rövidpályás úszó országos bajnokság harmadik napján sem maradt aranyérem nélkül a Ferencváros.
Az FTC úszói a rövidpályás országos-bajnokság második napján is folytatták eredményes szereplésüket.
Németh Nándor, Tombor Sára és a 4x100 méteres mix gyorsváltó is dobogóra állhatott.
Az FTC-MVM az összesített pontversenyt és az éremtáblát is megnyerte a budapesti versenyen.
Az FTC úszója azt reméli, hogy januárban már teljes erővel folytathatja a felkészülést.