2025. május 28.
Mihályvári-Farkas Viktória Eb-győztes!
A nyíltvízi úszók kontinensviadalán sportolónk 10 km-en csapott elsőként a célba, Fábián Bettina 5. lett.

Május 28-án, szerdán került megrendezésre a nők 10 km-es versenye a nyílt vízi úszók Európa-bajnokságán, amelyen két kiválóságunk, Mihályvári-Farkas Viktória és Fábián Bettina is rajthoz állt. 

A mieink kiválóan teljesítettek az egész táv alatt, mind a ketten ott voltak az élmezőnyben, Mihályvári-Farkas Viktória végül az élre állt - élete második 10 km-én -, és elsőként ért a célba, míg Fábián Bettina ötödikként zárt.

- Nem nagyon ocsúdtam még fel, ez egy nagyon kemény verseny volt, próbáltam tanulni az ibizai hibáimból, azokat kijavítani, örülök, hogy ez sikerül. Végre egy kicsit én is mosolyoghatok, és örülhetek az eredménynek. Sikerült valamelyest visszatérnem. Próbáltam az elején haladni, volt egy rossz frissítésem, ami után kapaszkodnom kellett az élmezőnyre. Van még három versenyszámom, oda már megkönnyebbülve ugorhatok be. Remélem, hogy ezt a megindulást, a felfelé ívelő tendenciát folytatni tudom. Próbáltam előre menni, mert én nem tudok és nem is szeretek verekedni. Tudtuk, hogy az állóképességem az jó, és ha elöl vagyok ,akkor én diktálhatom az iramot. Az elején próbáltam meghúzni, hogy minél kevesebben maradjunk a hajrára. Vissza-vissza nézegettem a bójáknál. Arra is készültem, hogy az utolsó körben mindenki meg fog indulni, ez így is lett. A spanyol próbált bedarálni, de nem sikerült neki. Egyedül akartam maradni a végére, és ez sikerült – mondta a friss Eb-győztes Mihályvári-Farkas Viktória.

- Az utolsó kört másodikként kezdtem, sok volt bennem, tartalékoltam a végéig. Az utolsó bólyánál viszont egy spanyol lány nagyon vissza húzott, én lenyomtam a fejét a víz alá, és persze, hogy én kaptam a sárga lapot, nem én kezdem ezeket a verekedéseket, de nem lehet velük mit csinálni – nyilatkozta Fábián Bettina.

- Viki győzelme nagyon kellemes meglepetés, mindent betartott, amit előzetesen megbeszéltünk, tudtuk azt, hogy mindenképpen előre kell majd menekülnie, hogy a bunyókból kimaradhasson, az állóképessége megvolt ehhez, sajnálatos, hogy Fábián Betti a hajrában belekerült egy ilyen szituációba, ahol aztán a vétkes spanyolt ki is állították – értékelte a 10 km-es versenyt Kutasi Gergely edző.

Cikkajánló

Kovács bajnok 200 háton; Németh 8 századra az aranytól

Az FTC-MVM Úszás szakosztálya az éremtáblán és az összesített pontversenyben is a második lett.

Az utolsó napra is maradtak éremesélyek az úsz ob-n

Az országos bajnokság zárónapjának délelőttjén Németh Nándor és Rasovszky Kristóf is nagyszerűen úszott.

Németh Nándor magyar bajnok 200 méter gyorson!

Az FTC-MVM Úszás versenyzői öt érmet nyertek a soproni ob negyedik napján.

Egy arany-, három ezüstérem az úszó ob harmadik napján

Az FTC-MVM Úszás sportolói, Tombor Sára és Barta Bianka 200 méter vegyesen állhattak egymás mellett a dobogón.

Nyíltvízi úszóink remekeltek a medencés ob-n

Az úszó országos bajnokság harmadik napján több döntős helyet is elértek az FTC-MVM úszói.

Egy század döntött klasszisaink között az úszó ob-n

Betlehem Dávid arany-, Rasovszky Kristóf ezüstérmes 800 méter gyorson, Németh Nándor 2. lett 100 gyorson.

Két ezüstéremmel nyitottunk a soproni úszó ob-n

Kovács Benedek 50 méter háton, míg a mix vegyes váltónk 4x100 méteren lett második.

Nyári úszótábor a Fradiban – 2026-ban is!

Ahogy tavaly nyáron, úgy ezúttal is öt turnusra lehet jelentkezni, a tudásszintnek megfelelően.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin