2022. augusztus 13.
Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok 400 vegyesen!
Fiatal úszónk elképesztő teljesítménnyel érte el pályafutása eddigi legnagyobb eredményét.

Szombat este két úszónkért, Mihályvári-Farkas Viktóriáért és Verrasztó Dávidért szurkolhattunk a római Európa-bajnokságon.

Először Verrasztó Dávid szerepelt a 200 méter mellúszás elődöntőjében. Európa-bajnok klasszisunk 2:12.64-es időt úszott ebben a számban, amely egyáltalán nem számít a fő versenyszámának, így nem jutott be a fináléba, összesítésben a 12. helyen végzett.

Mihályvári-Farkas Viktória a 400 méteres vegyes döntőjébe a legjobb idővel került. A fináléban aztán 100 méter után az ötödik helyen fordult, majd a féltáv végére már a második volt a Fradi úszója. Mellen robbantott és a délelőtti teljesítményét megismételve átvette a vezetést. Gyorson már egy testhossz volt az előnye és ezt megőrizte, így pályafutása legnagyobb sikerét aratva Európa-bajnok lett!

Ferencvárosi úszó utoljára 2018-ban lett Európa-bajnok, akkor Glasgowban Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen győzött.

„Megmondom őszintén, nagyon bíztam benne, hogy meglehet, hiszen a délelőtt az enyém volt a legjobb idő és tudtam, hogy van még bennem, mert a végén kiengedtem. Nem tudok mit mondani, egyszerűen kiugranék a bőrömből és táncolnék, de nincs erőm táncolni. Ebben az úszásban minden benne volt. A világbajnokság után volt egy kis elkeseredésem, de tudtok, hogy csak magunkra kell koncentrálni. Tavaly azt mondtam az Európa-bajnokság után, hogy bár ezüstérmes lettem, a himnusz egy kicsit nekem is szólt. Most viszont végre nekem szól majd, és ez biztosan leírhatatlan érzés lesz. Nagyon boldog vagyok!” – mondta friss Európa-bajnokunk az M4 Sportnak.

Cikkajánló

Németh Nándor középdöntős a rövidpályás úszó Eb-n

Az FTC magyar bajnoka 100 méter gyorson a nyolcadik legjobb idővel jutott tovább.

Betlehem Dávid: 4. hely az Eb-n

Versenyzőnk 14:19.65 perces idővel teljesítette a 1500 méteres távot gyorsúszásban.

Kovács Benedek Eb-7. 200 háton

Versenyzőnk sokáig közel volt az újabb egyéni csúcshoz, végül 1:51.38-cal ért célba.

Betlehem Dávid 1500 méteren Eb-döntős

Olimpiai bronzérmes úszónk a 4. legjobb idővel finálés a lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Kovács Benedek Eb-döntős 200 háton

Versenyzőnk nem csak délelőtti idejét, de saját legjobbját is megdöntötte az elődöntőben.

Kovács Benedek és Molnár Dóra is elődöntős az Eb-n

Versenyzőink 200 háton jutottak az esti döntős programba.

A Fradi bajnoka eldöntötte, EZÉRT utazik az Eb-re!

Úszónk, Kovács Benedek két magyar bajnoki címet szerzett rövidpályán és most ott lesz az Eb-n is - VIDEÓ!

Úszás: megvan a magyar csapat 22 fős Eb-kerete

Betlehem, Németh, Mihályvári-Farkas, Ilyés, Molnár és Kovács is indul a lengyelországi kontinensviadalon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin