A Ferencváros háromszoros Európa-bajnok úszója, Mihályvári-Farkas Viktória a Világkupa mexikói fordulójára készült, amikor megtörtént a baj: megsérült, ezért most átalakultak a mindennapjai. Igyekszik ebben a helyzetben is megtalálni a pozitívumokat, és már a következő célt is kitűzte maga elé. Interjúnkban több más mellett erről is beszélt.

– Amikor először hívtam, azt mondta, hogy éppen a Sportkórházba tart. Mi történt?

– Október 23-án, a reggeli edzésen, úszás közben kiugrott a vállam, és úgy is maradt, nem ugrott vissza a helyére. Mindez a medence közepén történt. Azonnal megálltam, sírva fakadtam, semmit nem tudtam csinálni. Rasó (Rasovszky Kristóf – a szerk.) volt az, aki elúszott értem, kivitt a partig, ott pedig az ő segítségével az edzőim emeltek ki a vízből. Azonnal mentőt hívtak hozzám, majd mentőautóval bevittek a Balesetibe, ahol egy röntgen után az orvos manuálisan tette vissza a vállamat. Emiatt voltam most a Sportkórházban egy vállspecialistánál, aki specifikusan meg tudta vizsgálni, hogy mikor tudom majd elkezdeni a gyógytornát meg az edzéseket.

Mihályvári-Farkas Viktória medencés edzés közben sérült meg

– Volt már része hasonlóan kellemetlen „élményben” az eddigi pályafutása során?

– Soha nem történt még ilyen velem. Nekem eddig sportsérülésem sem volt, 22 évesen ezt is meg kellett tapasztalnom. Mondjuk inkább kipróbáltam volna valami mást inkább, de ez van.

– Mit jelent ez a sérülés a versenyszezon folytatása szempontjából?

– November elején a Világkupa mexikói állomásán versenyeztem volna, az biztos, hogy oda nem fogok tudni elutazni, mert jelenleg is fel van kötve a kezem, és még egy hétig folyamatosan így is kell maradnia, csak ezt követően kezdhetem majd el a gyógytornát. Szerencsémre – én legalábbis szeretném így felfogni – csak a mexikói versenyem esik ki, azt mondta az orvos, hogy a sérüléstől számított hat hét múlva elkezdhetek újra úszni. Ha jól számolok, az december eleje, úgyhogy nagyon remélem, hogy ilyen szépen fog menni majd a folyamat, és tényleg mindent el fogok tudni kezdeni akkor, amikor lejárnak ezek a „határidők”. Abban reménykedem, hogy a december a visszaszokás jegyében telik majd, januártól pedig már majdnem teljes gőzzel el fogok tudni kezdeni edzeni, és készülni a világbajnokságra.

– Hogy viseli, hogy a mindennapokban is korlátozza most az állapota?

– Kicsit rosszul. Időnként próbálom humorral leplezni, például azt mondom, hogy félkarú rabló vagyok, meg haskézzel integetek, mert a kezem a hasam elé van felkötve, úgy tudok integetni. Most kaptam egy másik fajta kötést, azzal már rendesen tudok öltözni, fel tudok venni egy pólót és fölé felrakni a kötést, ez így már egy fokkal jobb. Én nagyon olyan típus vagyok, aki nem tud megülni egyhelyben, mindig csinálnom kell valamit, ezt viszont most nem tehetem. A férjem szerintem teljesen kivan, mert nem azt látja, hogy egyhelyben ülök. Az a baj, hogy én állandóan azt gondolom, hogy útban vagyok vagy rosszkor kérek valamit, mert egykézzel kvázi semmit nem tudok megcsinálni. Enni is csak olyat tudok, amit egy kézzel lehet, de az ételt elkészíteni sem tudom most. Mindig azt érzem, hogy egy kicsit útban vagyok, ezért próbálok minden olyat megcsinálni, amit lehetséges, a férjem viszont jobban szeretné, ha csak pihennék, és ő segíthetne mindenben. Ilyen szempontból nagyon jó ember mellett vagyok, mert mindent megtesz, hogy tehermentesítsen. Összességében nekem ez a helyzet nehéz egy kicsit most.

– Azt miként éli meg, hogy eddig teljes gőzzel készült a következő versenyre, most viszont hetekig nem tud edzeni, úszni?

– Próbálok új célokat keresni, jelenleg az a fő kitűzésem, hogy minél hamarabb vissza tudjak térni az uszodába. Most van időm tanulni, az egyetemmel foglalkozni, előre dolgozni, úgyhogy kicsit próbáltam megfordítani a dolgot, más célokat keresni. Céltalanul az élet nem jó, ilyenkor keresni kell új célokat. Sok mindent csinálok, az élet több területén vannak céljaim, ha egy ki is esik, tudok találni mást, amire koncentrálhatok. Persze, nyilván felborult a megszokott életem. A rendet a napjaimban eddig az adta meg, hogy korán felkelek, reggel edzek, majd jönnek a további teendőim, és ha van, jön a délutáni edzés. Ez most nincs meg, egy kicsit át kellett alakítanom a napjaimat, hogy ne az legyen, hogy mondjuk délig lustálkodom az ágyban. Így kicsit nehezebb, de megvan az új célom.

Hatos Szabolcs