Június 2-a és 4-e között a soproni Lővér Uszoda adott otthont a Sopron Open nevű felnőtt úszóversenynek. Ez a viadal kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen egyben kvalifikációs verseny is volt, amelyen eldőlt, kik lehetnek ott a fukuokai világbajnokságra utazó válogatott keretben.
Az FTC úszói kiválóan teljesítettek a háromnapos megmérettetésen, mindhárom napra jutott ferencvárosi győzelem, emellett több érmet és előkelő helyezést is szereztek versenyzőink.
Már az első nap remekül indult, Mihályvári-Farkas Viktória ugyanis győzni tudott kedvenc számában, 1500 gyorson. míg 100 háton ugyan csak a B döntőben kvalifikálta magát, ott viszont egyéni csúcsot úszott. A nap másik ferencvárosi érmese Kutasi Máté lett, aki 100 mellen szerzett ezüstérmet. Burián Kata 100 háton, Verrasztó Dávid 100 pillangón lett 4., míg Mészáros Dániel 100 gyorson a 7. helyet szerezte meg.
A második napon Mészáros Dánielnek már jutott győzelem is, 400 gyorson csapott elsőként célba. Mellette született két újabb ferencvárosi ezüst is, Burián Kata 200 háton, Verrasztó Dávid 200 pillangón lett második. Utóbbi 200 háton is versenyzett, ahol 8. lett. Mihályvári-Farkas Viktóriának ezen a napon nem jutott dobogó, 200 pillangón nyolcadikként zárt, míg 200 háton megnyerte a B döntőt. Hasonlóan Kutasi Mátéhoz, aki 50 mellen ért célba elsőként a B döntőben, ráadásul szép egyéni csúccsal.
A verseny záró napja sem volt kevésbé eredményes ferencvárosi szempontból. Verrasztó Dávid is szerzett fontos győzelmet, méghozzá 200 mellen, ahol ráadásul kettős FTC-siker született, mögötte ugyanis Kutasi Máté ért célba. Ezen a napon még két ferencvárosi érem született, Burián Kata 50 háton, Mihályvári-Farkas Viktória pedig 400 vegyesen állhatott fel a dobogó második fokára. Utóbbi 200 mellen a B döntőben volt érdekelt, amit meg is nyert, míg Mészáros Dániel 4. lett 200 gyorson.
Az eredményeknek köszönhetően várhatóan több ferencvárosi úszó is ott lesz a világbajnokságon, a kerethirdetésre június 7-én kerül sor.
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.