2020. július 25.
Négy Nemzet Úszóverseny: két ezüst a második napon
Verrasztó Evelyn és Szilágyi Liliána is váltó tagjaként állhatott dobogóra a budapesti verseny második napján.

A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával több hónap után indult újra az élet az úszósportban is. A legjobb magyar úszók számára az első nagyobb verseny a július 24-e és 26-a között megrendezésre kerülő Négy Nemzet Úszóverseny a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda Széchy Tamás medencéjében, ahol a sportolók osztrák, cseh és lengyel versenyzőkkel mérik össze tudásukat.

Amint arról korábban ITT beszámoltunk, már az első napon is születtek szép ferencvárosi sikerek, Szilágyi Liliána és Verrasztó Dávid is szereztek egy-egy aranyérmet.

A második napon a Fradi úszói két ezüsttel gyarapították az éremkollekciót: a délutáni döntőkben Verrasztó Evelyn a 4x100 méteres női gyorsváltó, míg Szilágyi Liliána a 4x100 méteres női vegyesváltó tagjaként lett második.

Ami az egyéni számokat illeti, Verrasztó Evelyn 50 gyorson is érdekelt volt a döntőben, ott a 7. helyet szerezte meg, míg testvére, az első napon 400 vegyesen győztes Verrasztó Dávid 200 mellen a 4. helyen ért célba.

Úszás, Négy Nemzet Úszóverseny, Budapest, Margitsziget
A 2. nap ferencvárosi eredményei

400 női gyors
16. Sömenek Onon Kata

400 férfi gyors
B döntő 2. Tabi Zoltán, B döntő 6.. Mándli Benedek, 14. Mészáros Dániel, 17. Gálicz László

200 női mell
B döntő 1. Mihályvári-Farkas Viktória

200 férfi mell
4. Verrasztó Dávid, 13. Selmeci Levente, 14. Szűcs Ádám Zoltán

100 férfi hát
B döntő 2. Hímer Krisztofer18. Selmeci Levente, 23. Mándli Benedek, 25. Szűcs Ádám Zoltán

50 női gyors
7. Verrasztó Evelyn, 19. Szokol Szonja

50 férfi gyors
19. Mészáros Dániel, 23. Hímer Krisztofer

200 női pillangó
B döntő 2. Szilágyi Liliána, B döntő 8. Nagy Réka

200 férfi pillangó
B döntő 2. Török Dominik Márk, 17. Mándli Benedek, 25. Gálicz László, 26. Versitz Ákos

4x100 női gyorsváltó
2. Magyarország (Veres Laura-VERRASZTÓ EVELYN-Molnár Flóra-Gyurinovics Fanni)

4x100 m női vegyesváltó
2. Magyarország (Burián Katalin-Békési Eszter-SZILÁGYI LILIÁNA-Gyurinovics Fanni

Cikkajánló

A világbajnok találkozása Naby Keitával

Junior világ- és Európa-bajnok úszónkat, Kreisz Bálintot megleptük focicsapatunk edzésén - VIDEÓ!

Kreisz Bálint: „Utólag bevallom, ez volt a célom”

Az FTC junior Eb- és vb-győztes úszója egyetemre készül, de előbb a rövidpályás szezonra koncentrál.

Két éremmel zárult sportolóinknak a junior vb

Kreisz Bálint győztes, Barta Nóra bronzérmes csapat tagja volt Santa Fében vasárnap.

Kreisz Bálint az Eb után a vb-n is aranyérmes!

Az FTC úszója magyar versenyzőt megelőzve nyert a junior nyíltvízi világbajnokságon.

Márványba foglaltuk Eb-győztes úszóink nevét!

Betlehem Dávid másodszor, Németh Nándor először került fel a dicsőségfalunkra - VIDEÓ!

Eb-arany és név a márványtáblán: „Ez óriási presztízs!”

Milák meglepte, a Fradiban pedig örökre nyomot hagy – úszónk, Németh Nándor a különleges sikerről – INTERJÚ!

Dicséretes Betlehem-teljesítmény medencében is

A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.

Betlehem Dávid a medencében sem lassít!

A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin