2023. november 2.
Negyedik helyen a férfi vegyesváltó
Érem nélkül maradtunk a rövidpályás úszó ob második napján.

A szerdai nyitónap eseményei után csütörtökön folytatódtak a küzdelmek az úszók rövidpályás országos bajnokságán, a Debreceni Sportuszodában. Mihályvári-Farkas Viktória előző napi ezüstérmét ezúttal egy sportolónk sem tudta megismételni.

Az úszónő a második versenynapon megnyerte a 200 méter pillangó B-döntőjét, ugyanezen a távon, a férfiak mezőnyében Verrasztó Dávid zárt ötödikként. 400 gyorson Mészáros Dániel hatodik lett, míg a Szűcs, Kutasi, Verrasztó, Mészáros összeállítású 4x100-as férfi vegyesváltó negyedikként végzett.

Folyatás a harmadik nappal pénteken.

Cikkajánló

Mindkét úszónk dobogóra állhatott Rómában

Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.

Visszaszámlálás indul: egy év és rajtol a vizes vb

Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!

Fábián Bettina: „Betelt a pohár, ez nem mehet tovább”

A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!

Fábián Bettina ezüstérmes a setúbáli Vk-versenyen

Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.

Betlehem ismét aranyérmes, így megnyerte a Vk-sorozatot

A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.

Győzelemmel zárta a váltó az országos bajnokságot

Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.

Barta Bianka ifi Eb-szinttel nyert az OB-n

Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.

Újabb állomás a Mare Nostrum versenysorozaton

Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin