Június 10-e és 23-a között Belgrádban zajlik az úszó, nyíltvízi úszó, műúszó és műugró Európa-bajnokság. Nyílt vízen nagyon szépen teljesítettek az FTC sportolói, Balogh Vivien és Gálicz Péter 25 kilométeren szerzett 4. helyezései mellett Fábián Bettina előbb 10 kilométeren 5. lett, majd 5 kilométeren bronzérmet szerzett, végül a vegyesváltó tagjaként Európa-bajnoki aranyérmet ünnepelhetett.
Hétfőn megkezdődtek a kontinensviadal medencés számai is, amelyekben a Ferencvárost Gálicz László és Mihályvári-Farkas Viktória képviselik.
A keddi napon Gálicz László a 800 méteres gyorsúszás előfutamaiban ugrott medencébe, futamában 8:11.78-as idővel a hetedik helyen végzett, ez összesítésben a 13. helyre volt elegendő, amivel nem jutott döntőbe.
Szerdán Mihályvári-Farkas Viktória is megkezdte szereplését női 400 vegyesen. Európa-bajnokunk az első futamban 4:43.34-es idővel a harmadik helyen ért célba, csak két honfitársa, Jackl Vivien és Jakabos Zsuzsanna előzték meg, pont ez okozta viszont azt is, hogy nem lehet ott a fináléban, ugyanis bár összesítésben is az övé volt a harmadik legjobb idő, a döntőben egy távon egy nemzetből csak két versenyző lehet ott a mezőnyben.
Mihályvári-Farkas, akinek az Európa-bajnokság az utolsó lehetősége, hogy olimpiai szintet ússzon, csütörtökön 1500 gyorson versenyez még, míg Gálicz László vasárnap 400 gyorson áll rajthoz.
Az FTC utánpótlás versenyzői kiválóan szerepeltek Veszprémben és a BVSC uszodájában.
Az FTC utánpótlás úszói egyéniben és váltókban is remekeltek a korosztályos magyar bajnokságon.
Úszónk a középdöntőben összesítésben a 9. lett, így lecsúszott a fináléról a lengyelországi rövidpályás Eb-n.
Az FTC magyar bajnoka 100 méter gyorson a nyolcadik legjobb idővel jutott tovább.
Versenyzőnk 14:19.65 perces idővel teljesítette a 1500 méteres távot gyorsúszásban.
Versenyzőnk sokáig közel volt az újabb egyéni csúcshoz, végül 1:51.38-cal ért célba.
Olimpiai bronzérmes úszónk a 4. legjobb idővel finálés a lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Versenyzőnk nem csak délelőtti idejét, de saját legjobbját is megdöntötte az elődöntőben.