- Felemás érzéseim vannak az első nagy erőpróbánk után – nyilatkozta a FradiMédiának Orosz Andrea, az úszó szakosztály vezetője. - Két nagyon komoly edzőtáboron vagyunk túl. Kemény, hajtós edzések után érkeztünk a bajnokságra, túl sok ideje nem volt a csapatnak a regenerálódásra. Talán ezért nem sikerült mindenkinek annyira jól az országos bajnokság, ahogy vártuk.
- Összesítésben a szakosztály csakúgy, mint tavaly, a harmadik helyen végzett a klubok rangsorában a BVSC és a Győr mögött.
- Igen, és ez jó eredmény, de szerettünk volna előrelépni. Burián Kata 200 háton és Mihályvári-Farkas Viki 400 vegyesen is aranyesélyes volt, nekik ezen a távon most nem sikerült győzniük. De sok egyéni csúcs született, a fiúk között 400 vegyesen Versitz Ákos harmadik helye kellemes meglepetés, remek eredmény. És a váltókról se feledkezzünk meg: öt váltóból három is dobogós volt, ami ragyogó teljesítmény. Hasonló éremszámban gondolkoztunk a verseny előtt, csak a medálok színében lett pár eltérés.
- Sós Csaba kapitány kihirdette az úszó csapatot a nyári világbajnokságra, négy ferencvárosi már biztos vb-résztvevő. Van esély arra, hogy bővüljön a csapat?
- Mindenképpen van. Európa-bajnokunk, Mészáros Dániel egy hosszabb betegségből felépülve érkezett az ob-ra, négy hetet hagyott ki. Neki kell még egy kis idő a teljes formába lendülésre, bízunk abban, hogy megússza azt az időt, ami ahhoz kell, hogy bekerüljön a csapatba. Fábián Bettina, Burián Kata, Mihályvári-Farkas Viktória és Verrasztó Dávid már készülhet Fukuokára. A világbajnokságon most biztosan nem lesz 25 kilométeres táv a nyílt vízi úszásban. Gálicz Peti ezen a távon szerzett bronzérmet a hazai vb-n, az Eb-n szerepel majd a 25 km-es táv is, így neki ott kell a legjobbját nyújtania. Gálicz Lacinak pedig az U23-as világbajnokságon.
- Elképesztő sorozatra kell készülnie az úszóknak: nyáron világbajnokság, aztán Eb, majd újra világbajnokság és olimpia. Hogy lehet készülni erre az erőltetett menetre?
- Teljes erőbedobással és nagy elszántsággal! Ez azért nem hétköznapi terhelés, de mindenkire ugyanezek a versenyek várnak. Most egy pici pihenő után jönnek a spanyolországi, olaszországi viadalok. Azt látni kell, a világban sorra tűnnek fel az elképesztő tehetségek, akik űridőket repesztenek. De mi is hiszünk az elvégzett munkában, rengeteget dolgozott a csapat, a befektetett munka pedig előbb-utóbb mindig megtérül.
Micsoda páros 200 vegyesen – első fradis versenyéről kérdeztük Tombor Sárát és Barta Biankát – VIDEÓ!
Úszónk, Németh Nándor beengedte oda stábunkat, ahol még nem járt kamera - VIDEÓ!
Az FTC-MVM Úszás versenyzője két top tízes eredménnyel térhet haza a szardíniai Golfo Aranciból.
Az FTC-MVM Úszás versenyzője óriási csatában nyerte meg a 3 kilométeres kieséses versenyt.
Az alig több mint 17 Celsius-fokos vízben Fábián Bettina nyolcadik, Mihályvári-Farkas Viktória pedig 18. lett.
Klubunk kétszeres vb-bronzérmes gyorsúszója elárulta, mi az egyetlen dolog, amin képes felhúzni magát.
Olimpiai bajnokunk a nyolcadik, míg Betlehem Dávid a 18. helyen ért célba Golfo Aranciban.
Úszónk a 10 km után a 3 km-es sprintversenyt is megnyerte az ibizai nyíltvízi világkupa-állomáson.