Augusztus 11-én, csütörtökön megkezdődtek a küzdelmek az úszók Európa-bajnokságán Rómában. Már az első napon döntőben izgulhattunk egy Fradi-sportolóért, méghozzá a 400 méter vegyes fináléjában, a szám háromszoros Európa-bajnokáért, Verrasztó Dávidért.
Klasszisunk ráadásul a legjobb idővel kvalifikálta magát az esti döntőbe, ahol többek között honfitársával, Kós Huberttel is megmérkőzött.
Az első 50 méter után Verrasztó a harmadik helyen fordult pillangón, majd a hátúszást már ezüstérmes pozícióban kezdte sőt, 150 méter után Dávid az élre állt. A táv feléig közel egy testhossznyi előnyre tett szert klubunk klasszisa, ám mellen felzárkóztak rá riválisai. Az olasz Razzetti nagyon erős volt, jött a gyorsúszó résztáv, de az olaszt nem lehetett megfogni, Verrasztó Dávid végül 4.12.58-cal csapott a célba, ezzel pedig ezüstérmet nyert. A másik magyar finalista, Kós Hubert a negyedik helyen ért be.

- Ez a realitás, nem szabad elkeseredni. Nem volt esélyem az olasz ellen. Picit izgultam is, hiába vagyok rutinos, szeretem felépíteni az éveimet. Csúnyán el voltam csúszva még pár hónapja. Ez ma 105 % volt - mondta a döntő után Verrasztó Dávid, akinek teljesítményéről szakosztályunk elnöke, Orosz Andrea is elismerősen nyilatkozott.
- Nagyon tetszett Dávid úszása, 33 évesen a legjobb idővel került döntőbe, ami már önmagában is egy nagyszerű eredmény. A fináléban remekül úszott, de az olasz a hazai medencében ezúttal jobb volt. Dávid remek mellúszó, de ezen a napon ellenfele jobb volt nála. Az azonban egyételmű volt, hogy óriásit harcolt, nagyon odatette magát, nem adta fel és harcolt az utolsó pillanatig. Ez az ezüstérem nagyon szépen csillog és nagy büszkeség, minden elismerésem.
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.