2021. május 29.
Verrasztó Evelyn bronzérmet szerzett Monacóban
Úszónk négy tizeddel maradt le Hosszú Katinkától 200 méter gyorson.

Verrasztó Evelyn az ötödik legjobb idővel szombat délelőtt kiharcolta, hogy döntőt úszhasson délután a 38. International Swimming Meeting of Monte-Carlo nemzetközi úszóversenyén.

Úszónk a fináléban sem okozott csalódást, 2.00.56-os idejével bronzérmesként zárt. Evelyn mindössze négy tizeddel maradt el honfitársától, a háromszoros olimpia bajnok Hosszú Katinkától, aki második lett, az első helyet az olimpia bronzérmes Charlotte Bonnet szerezte meg.

Verrasztó Evelyn csak néhány percet pihenhetett, ugyanis alighogy kiszállt a medencéből, máris szállhatott vissza, hiszen 100 méter pillangón is érdekelt volt a döntőben. Ebben a fináléban versenyzőnk a hetedik helyen végzett.

Cikkajánló

Mindkét úszónk dobogóra állhatott Rómában

Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.

Visszaszámlálás indul: egy év és rajtol a vizes vb

Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!

Fábián Bettina: „Betelt a pohár, ez nem mehet tovább”

A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!

Fábián Bettina ezüstérmes a setúbáli Vk-versenyen

Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.

Betlehem ismét aranyérmes, így megnyerte a Vk-sorozatot

A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.

Győzelemmel zárta a váltó az országos bajnokságot

Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.

Barta Bianka ifi Eb-szinttel nyert az OB-n

Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.

Újabb állomás a Mare Nostrum versenysorozaton

Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin