2023. szeptember 22.
Vereség a BL második meccsén
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata szoros csatában maradt alul a görög Alimosszal szemben.

Nagy kihívás előtt állt Gerendás György csapata, hiszen 24 óra alatt három mérkőzést kellett lejátszania a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Ebből csütörtökön egyet már teljesített és 17-8-ra győzte le a Glyfadát, egy rövidebb pihenő után, péntek délelőtt pedig az erősebb görög gárda, az Alimosz várt női csapatunkra, amelyet több holland Európa-bajnokkal is megerősítették a nyáron, tegnap pedig a Spandaut győzték le 11-9-re.

Nem telt el sok idő a mérkőzésből, már az első támadás után örülhettünk a vezetésnek. Gurisatti egy átlövéssel lepte meg az ellenfél kapusát, aki mozdulni sem tudott a labdára. Görög riválisunk azonban kemény ellenfélnek bizonyult, jött is az egyenlítés egy emberelőnyből, és hiába rohamoztuk a kaput több alkalommal is, csupán a negyed vége felé sikerült ismét előnyhöz jutni Tóth-Csabai révén (2-1).

Mondhatni, hogy eggyel előrébb léptünk a második játékrész során, ekkor már az egygólos különbség után futottak a hellének. Minden találtunkra akadt válasza az Alimosznak, Tóth-Csabai, Gurisatti, Dömsödi és Gurisatti volt a Fradi-gólszerzők névsora. Négyes számú játékosunk pedig az első félidő utolsó találatát szerezte, így 6-4-re vezettünk kétszer nyolc perc után.

Ellenfelünk azonban hamar visszakapaszkodott a mérkőzésbe, mindössze pár perc alatt vezettek 7-6-ra. Ekkor jött Vályi Vanda és Dömsödi Dalma lefordulása, melyből utóbbi, U20-as világbajnok játékosunk volt eredményes (7-7). A döntetlen viszont nem tartott sokáig, egy büntetőből ugyanis ismét kétgólos hátrányba kerültünk. Ezen Vályi egy szép góllal faragni tudott, de hátul ismét nem figyeltünk és 10-8-al fordultunk az utolsó negyedre. 

El is kezdtük ledolgozni ezt, de folyamatosan lehetőséget adtunk arra, hogy válaszoljanak a görögök, így a döntetlent sem tudtuk elérni. A negyed végén alig 10 másodpercünk volt támadni 13-14-es hátránynál, viszont utolsó lövésünk a kapufán csattant, így egy győzelem és egy vereség után megyünk neki az UVSE-nek este 18-kor, hogy közelebb kerüljünk a főtáblára jutáshoz.

LEN NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtezőcsoport 1. forduló, 2023. szeptember 22., péntek 11:45

Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – ALIMOS NAC 13-14 (2-1, 4-3, 2-6, 5-4)
Gólszerzőink: Gurisatti 3, Tóth-Csabai 3, Vályi 3, Dömsödi 2, Leimeter 2

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin