2024. október 21.
Bronzérem a felnőtt női párbajtőr válogatón
Az FTC vívói két fegyvernemben is értékes helyezéseket szereztek a férfiak és a nők mezőnyében is.

A hétvégén rendezték a vívók felnőtt Magyar Kupa-sorozatának első két versenynapját Budapesten, ami egyben válogatóverseny is volt, és amelyen az FTC sportolói a megszokott két fegyvernemben, tőrben és párbajtőrben mérettették meg magukat.

A hétvége talán legkiemelkedőbb eredményét a női párbajtőrözők mezőnyében Horváth Lotti érte el, aki az első versenynapon bronzérmet szerzett. A férfiaknál Horváth Márk is kitett magáért, aki egészen a nyolcas döntőig menetelt, és végül a 8. helyen zárt a 130 fős mezőnyben az első versenynapon.

A tőrözők is értékes helyezésekkel zárták a hétvégét. A férfiaknál az első napon Tóth Gergely ezüstérmes lett, míg Gergely Zoltán 7. lett, másnap pedig Gergely szerzett egy bronzérmet, Tóth pedig hatodikként végzett.

Az FTC összes sportolójának részletes eredményei ITT érhetőek el.

Cikkajánló

Világkupa-bronzérem két Fradi-vívóval a csapatban

Szemes Gergő az egyéni ezüstje után bronzot nyert a tőrcsapattal, amelyben Tóth Gergely is ott volt.

Szemes Gergő Világkupa-ezüstérmes

Versenyzőnk remek vívással lett második a mallorcai Világkupa-versenyen.

Két fegyvernemben is remekeltek vívóink

Tóth Gergely és Szemes Gergő Somorján, Horváth Lotti Klagenfurtban állt dobogóra rangos nemzetközi versenyen.

Világbajnokunk két korosztály válogatóját is megnyerte

Párbajtőrözőnk, Horváth Lotti a kadétok és a juniorok között sem talált legyőzőre.

Történelmi vb-érmeseink a labdával sem ügyetlenek

A vívó-vb hőseivel, Szemes Gergővel és Tóth Gergellyel felevenítettük a gyerekkori emlékeket is - VIDEÓ

Vb-bronzérmes a két FTC-vívóval felálló férfi tőrcsapat

A magyar válogatott Szemes Gergővel és Tóth Gergellyel a soraiban megszerezte a harmadik helyet Georgiában.

Szemes Gergő világbajnoki bronzérmes!

Fiatal tőrözünk elképesztő teljesítménnyel tette szorossá az asszót, de végül 15-11-re kikapott.

Elnöki elismerő oklevelet vettek át fiatal vívóink

Horváth Lotti, Szemes Gergő és Tóth Gergely kiemelkedő teljesítményét honorálta egyesületünk – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin