Az idei szezon utolsó országos bajnokságát rendezték a május 18-19-ei hétvégén, újonc korosztályban. Az FTC vívó szakosztálya a lányok és a fiúk egyéni és csapatversenyében is egyaránt képviseltette magát.
A lányok egyéni versenyében összesen három fradista induló volt a negyvenfős mezőnyben. A csoportkör végén Fülöp Anna Csillag búcsúzott, míg Szécsi Blankának a 32, Müller Hannának pedig a 16 között ért véget a viadal. A fiúk egyéni versenyében Tóth Barnabás, Horváth Keán és Kovács Milán Barnabás képviselték a Ferencvárost. Utóbbi a csoportkör végén búcsúzott, Tóth és Horváth viszont egészen a legjobb nyolcig menetelt. Apró szépséghiba, hogy a két FTC-versenyző a nyolc között éppen egymással került össze, a találkozót pedig Tóth Barnabás nyerte, aki így bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben versenyzőnk sajnos egy találattal alulmaradt, így be kellett érnie a bronzéremmel, míg Horváth Keán az 5. helyen zárta a versenyt.
A másnapi csapatversenyben első csapatunk a 8., míg második együttesünk a 12. helyen zárt a lányoknál, míg a fiúk mezőnyében a Bebesi Kolossal kiegészült csapat a 6. helyen végzett.
A verseny részletes eredményei IDE kattintva érhetőek el.
Életének 76. évében elhunyt az FTC és a magyar tőrvívás legendás alakja, Solti Antal.
Két ferencvárosi vívónak is szurkolhattunk a férfi tőrözők Eb-csapatversenyében.
Két ferencvárosi vívónak, Szemes Gergőnek és Tóth Gergelynek szurkolhatunk az Eb-döntőben.
Nagy László egy olyan fegyvernemben állhatott fel Európa csúcsára, amely nincs is a Fradiban - VIDEÓ!
Szemes Gergővel és Tóth Gergellyel a csapatban lett harmadik a magyar tőrcsapat.
Horváth Lotti a keszthelyi kadét női párbajtőr egyéni előválogatón állhatott fel a dobogó második fokára.
Tőrözőnk remekelt az U23-as törökországi kontinensviadalon.
Tőrözőink mellett párbajtőrözőink is pástra léptek a vívók országos csapatbajnokságán.