Szombaton a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg a férfi és női tőrözők előválogató egyéni versenyét, amelyen az FTC küldöttséggel indult. A nőknél elképesztő eredmény született, ugyanis a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián induló Zsoldosi Karolina egész napos kiváló vívással bronzérmet szerzett. Karolina négy győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett csoportjában, majd a legjobb 16 között nagy csatában nyert a BHSE vívója, Szántay Anna ellen 15:10-re. A negyeddöntőben a Törekvés versenyzőjét, Tóth Jankát győzte le 15:11-re, az elődöntőben viszont kikapott a későbbi győztes, Európa-bajnok és több olimpián is résztvevő Mohamed Aidától. A harmadik hely fiatal vívónk pályafutása legjobb eredménye, ráadásul még junior korúként több felnőtt válogatott vívót is megelőzött a versenyen.
A hölgyeknél még korábbi válogatott tőrözőnk, Jeszenszky Szilvia vívta be magát a legjobb nyolc közé, ahol a hetedik helyen végzett. A férfiaknál a legjobb eredményt a 11. helyen végző Horváth Soma érte el.
Az előválogatók vasárnap a csapatversenyekkel folytatódnak.
EREDMÉNYEK
FELNŐTT TŐR ELŐVÁLOGATÓ, GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK, BUDAPEST
FÉRFI
Egyéni: 11. Horváth Soma, 18. Madura Máté, 22. Gál Botond
NŐI
Egyéni: 3. Zsoldosi Karolina, 7. Jeszenszky Szilvia, 19. Fekete Hanga Barbara, 24. Tölgyesi Zsófia Réka
Junior férfi tőrözőink két fordulóban is dobogóra állhattak a budapesti versenyen.
Szemes Gergő és Tóth Gergely elnöki elismerő oklevelet vehetett át – VIDEÓ!
Párbajtőrözőnk, Horváth Lotti két korosztályban is dobogóra állhatott.
Tőrözőnk, Gergely Zoltán a döntőben visszavágott a klubtársát búcsúzató olasz válogatottnak.
Az FTC fiatal vívói remekül szerepeltek a kolozsvári nemzetközi versenyen.
Az FTC és a magyar tőrvívás legendáját szeptember 4-én, szerdán helyezték örök nyugalomra.
Életének 76. évében elhunyt az FTC és a magyar tőrvívás legendás alakja, Solti Antal.
Két ferencvárosi vívónak is szurkolhattunk a férfi tőrözők Eb-csapatversenyében.