2024. december 5.
Fantasztikus sikerek a junior országos bajnokságon
A Fradi vívói remek eredményeket értek el a rangos budapesti versenyen.

A mögöttünk hagyott héten Budapesten rendezték meg a vívók Junior Országos Bajnokságát, amelyen az FTC párbajtőrözői és tőrözői is ott voltak a mezőnyben.

A legkiemelkedőbb eredményt Horváth Lotti érte el, aki a szombati egyéni versenynapon női párbajtőrben mindenkit maga mögé utasított, és kimagasló vívással magyar bajnok lett a 110 fős mezőnyben.

Férfi párbajtőrben is szépen szerepeltek a mieink, a 142 induló közül két FTC-versenyző is bejutott a legjobb nyolc közé, ahol Horváth Márk végül a 6., míg Horváth Ádám a 7. helyen végzett.

A tőrözők között a lányoknál Simon Borbála 6. lett az 51 fős mezőnyben, míg a fiúknál 64 indulóból Gergely Zoltán felállhatott a dobogó legalsó fokára, míg Oravecz Gergely hatodikként zárt.

Másnap következtek a csapatversenyek, amelyek során férfi párbajtőrcsapatunk a dicséretes negyedik helyet szerezte meg Horváth Ádám, Horváth Márk, Örsi Boldizsár, Varró Márton összeállításban.

A női tőrözőknél fiatal csapatunk előbb bejutott a legjobb nyolc közé, majd kiélezett küzdelemben 39-38-ra legyőzte a második helyen kiemelt Halásztelek csapatát. Ezután két sajnálatos vereség következett, így a Simon Borbála, Márkus Boglárka, Halász Veronika, Lénárt Emese összeállítású csapat negyedik lett.

Férfi tőrben két csapatunk is érdekelt volt. Az FTC második csapata Tóth Márton, Jesztl Merse, Almássy-Merliot Mátyás, Szemán Máté összeállításban a 8. helyen zárt, míg első csapatunk bejutott az elődöntőbe, a fináléba azonban már nem, a bronzmérkőzés viszont győzelemmel zárult, így dobogóra állhatott a Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Szabó Ferenc, Madura János összeállítású csapat.

Cikkajánló

Horváth Lotti vb-ezüstérmes a junior párbajtőrcsapattal

Második egyéni kadet világbajnoki címe után a junior női csapatversenyben ezüstérmet nyert az FTC-MVM vívója.

Horváth Lotti megvédte kadet világbajnoki címét!

Az FTC-MVM Vívás versenyzőjét még a vb-helyszín egyik csarnokának leégése sem tudta kizökkenteni.

Szemes Gergő: Jobban vívok, ha másokért is kell küzdeni

Kétszeres vb-bronzérmes tőrvívónkkal beszélgettünk olimpiáról, NBA-ről és arról, hogy lett focistából vívó.

Európa-bajnok az FTC vívója!

Tőrözőnk, Papp Jázmin a junior csapat tagjaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára Tbilisziben.

Két Világkupa-arany Egyiptomból

Két párbajtőrözőnk, Horváth Lotti és Horváth Márk is aranyérmes lett a junior válogatottal Kairóban.

Hetedik és nyolcadik hely a vívó vk-n

A hölgyek Hong Kongban, a férfiak Párizsban versenyeztek a világkupa-sorozatban ezen a hétvégén.

Magyar bajnok az FTC férfi tőrcsapata!

Szemes Gergő egyéni aranya után a csapattal is nyert. • Női tőrözőink bronzérmet szereztek.

Szemes Gergő országos bajnok lett

Tóth Gergely és Papp Jázmin bronzérmet szerzett az ob-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin