Az FTC junior és utánpótlás vívói az elmúlt vasárnap Grazban szerepeltek egy nemzetközi felkészülési tornán.
Junior férfi tőrben a nyolcad döntői három versenyzőnk is meggyőző vívással jutott el, ketten pedig bejutottak a legjobb négy közé. Az egyik elődöntőben Orovecz Gergely az olasz válogatott Mbaye-től nagy csatában 15-8-ra kapott ki, így bronzérmet szerzett. A másik elődöntőben viszont korosztályos magyar bajnokunk Gergely Zoltán 15-9-re nyert, a fináléban pedig visszavágott a klubtársát búcsúztató olasznak, akit fordulatos, remek mérkőzésen sikerült legyőzni 15-12-re, így megnyerte az aranyérmet.
Másik két vívónk, Bebesi Kolos a hetedik, Szemán Máté pedig a 19. helyen végzett. Legfiatalabb versenyzőnk, Besenczi Zsongor most a nála hat (!) évvel idősebb korosztályban indult és az elismerésre méltó 14.helyen végzett.
Szintén a hétvégén, Szolnokon rendezték meg a Veterán Tőr Európai Körversenyt. A nők hatvanplusszos korosztályában Novoszelszki Andrea, míg a hetvenplusszosok között Fellegi Ildikó lett ezüstérmes. A kardozó Nagy László bronzérmesként zárt.
Junior férfi tőrözőink két fordulóban is dobogóra állhattak a budapesti versenyen.
Szemes Gergő és Tóth Gergely elnöki elismerő oklevelet vehetett át – VIDEÓ!
Párbajtőrözőnk, Horváth Lotti két korosztályban is dobogóra állhatott.
Az FTC fiatal vívói remekül szerepeltek a kolozsvári nemzetközi versenyen.
Az FTC és a magyar tőrvívás legendáját szeptember 4-én, szerdán helyezték örök nyugalomra.
Életének 76. évében elhunyt az FTC és a magyar tőrvívás legendás alakja, Solti Antal.
Két ferencvárosi vívónak is szurkolhattunk a férfi tőrözők Eb-csapatversenyében.
Két ferencvárosi vívónak, Szemes Gergőnek és Tóth Gergelynek szurkolhatunk az Eb-döntőben.