
Ahogy mi is beszámoltunk róla, nyolcgólos sikerrel kezdte a belgrádi Európa-bajnokságot a magyar férfi vízilabda-válogatott, amelyet a BL-győzteseink repítettek Franciaország ellen. 15 lőtt gólból ugyanis 12-t FTC játékos szerzett: Manhercz Krisztián három, Fekete Gergő, Nagy Ákos és Varga Vince egyaránt kettő, míg Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor egy-egy találattal járult hozzá a magabiztos, 15-7-es Eb-rajthoz.
- Nagyon jó érzés volt gólt szerezni, főleg úgy, hogy kicsit megijedtem, mert rögtön utána visszanéztek egy korábbi esetet videón, és nem volt biztos, hogy megadják, de végül megadták, amitől egy ilyen „megérkezés” érzésem lett. Nyilván nagyon örültem, hogy tudtam segíteni. Szeretnék gratulálni a csapatnak, hogy tényleg, az első pillanattól kezdve 110%-on pörögtünk és megtettünk mindent annak érdekében, hogy a vége az olyan könnyűnek látszódjon, mint ami az eredményjelzőn volt. Abszolút ez volt a terv, hogy ilyen hőfokú mérkőzéssel kezdjük el a tornát, és hogy tényleg lépcsőről lépcsőre, bármennyire is klisé, de építsük magunkat – mondta karrierje első Eb-meccse után Nagy Ákos az M4 Sportnak.
A magyar válogatott már az első percekben elhúzott három góllal, az előnyét pedig végig tudta tartani, de Fekete Gergő szerint nem volt borítékolható az ekkora különbség, még akkor sem, ha a felkészülés során kétszer is legyőzték a franciákat.
- Azt nem mondanám, hogy papírforma, de nem tudtak velünk ujjat húzni. Tehát ők azt a játékot játszották, azt a struktúrát, amit a felkészülési meccsek során mutattak. Nagyon fiatal csapatuk van, nagyon megújultak az olimpia óta, így ez várható volt, hogy ők nem fognak tudni reagálni a játékunkra. Szóval úgy gondolom, hogy az elmúlt három-négy hét felkészülés nagyon jót tett nekünk. Jó volt a védekezés, talán a végére kiengedtünk, de azért nagyon hosszú a torna. Ebben a csapatban rengeteg góllövő játékos van, szóval az az erősségünk, hogy senkit nem lehet otthagyni, és így kell folytatnunk” – értékelte a nyitómeccset a világbajnok Fekete Gergő.
A magyar válogatott legközelebb Montenegró ellen ugrik vízbe a kontinenstornán január 12-én, hétfőn 15 óra 15 perctől.
Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026
Csoportkör, 1. mérkőzés – 2026. január 10., szombat 15:15
FRANCIAORSZÁG – MAGYARORSZÁG 7-15 (1-4, 4-6, 0-2, 2-3)
Gólszerzőink: Manhercz 4, Vigvári Vince 3, Fekete 2, Nagy Ákos 2, Varga 2, Vigvári Vendel, Vismeg 1-1
Szoros második félidő után 12-6-ra győzött a BVSC ellen az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
A bajnoki listavezető Ferencváros a második helyre hajtó zuglóiak otthonában játszanak szombaton 20 órától.
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.