2019. március 5.
16 évesen a felnőttek között
Az FTC vízilabdacsapatánál a győzelem mellett a fiatalok beépítésére is figyelnek. Érdekességek, statisztikák.

Az FTC-Telekom férfi vízilabda-csapata hibátlanul menetel a célja felé, amely a bajnoki döntőbe jutás, ott pedig az aranyérem megtartása. A címvédő a szezon eddigi összes mérkőzését megnyerve veretlenül áll az első helyen az ob I felsőházában. Az alapszakaszban tizennégy, míg a középszakaszban egy győzelmet számlál a Fradi, amely összesen 217 gólt lőtt. Ez meccsenkénti 14,4-es gólátlagnak felel meg, melyet persze alaposan felhúzott a legutóbbi forduló, ahol az idény leggólerősebb teljesítményével nyertünk a Debrecen ellen (22 találat).

 

Nyéki Balázs, az FTC-Telekom felnőtt csapatának másodedzője, és a serdülő csapat edzője:

„A Fradi új koncepciójába tartozik, hogy szeretnénk minél több saját nevelésű játékosnak lehetőséget adni a nagycsapatban. A 2002-es egy különösen tehetséges korosztály, hiszen többen is tagjai saját korosztályuk válogatottjának. Ebben a szezonban már többször is együtt edzettek a felnőttekkel, illetve elkezdtük a meccseken való játszatásukat is. Mivel Gál Dávid és Turnai András kölcsönbe távozott a keretből, ezek a fiatal játékosok pótolhatják őket a jövőben.”

ÚJONCAVATÁS

A csapat remek teljesítménye mellett ki kell emelni még, hogy Varga Zsolt és a szakmai stáb több mérkőzésen is lehetőséget adott saját nevelésű vízilabdázóknak. A múlt hétvégén már a HATODIK utánpótláskorú játékosunk mutatkozott be a felnőtt ob I-ben, ráadásul mindannyian 2002-es születésűek, vagyis még serdülő korosztályúak. Képen a felső sorban balról: Várkonyi Ádám, Gyapjas Brendon, Nyíri Balázs. Az alsó sorban balról: Böröczky Marcell, Szabó Bence, Varga Bence Bendegúz.

Rajtuk kívül négy, az ifjúsági csapatból kiöregedett 1999-es születésű játékosunk is szerepet kapott az alapszakaszban. Gál Dávid és Turnai András, akiket februárban kölcsönadott a klub a Pécs együttesének, illetve Goschi Ádám és Jókai Miklós.

Velük együtt összesen 25 Ferencváros játékos szerepelt eddig a 2018/19-es bajnoki szezonban, amely magasan a legtöbb a felsőház csapatai között és a teljes mezőnyt tekintve is a második legtöbb a KSI mögött (26). 

Az mindenképpen példaként szolgálhat a fiatalok számára, hogy a felnőtt csapatban Vogel Soma és Pohl Zoltán személyében két Fradi nevelésű pólós is játszik hétről-hétre. Sőt, mára már mindketten a válogatott keret tagjai is és nagy eséllyel pályáznak arra, hogy ott legyenek a 2020-as tokiói olimpián. 

JÁTÉKOSSZÁM CSAPATONKÉNT AZ OB I-BEN

(a sorrend az alapszakasz végeredményét tükrözi)

Felsőház:

1. FTC – 25 játékos

1. OSC – 16

3. Eger – 18

4. Szolnok – 19

5. Miskolc – 16

6. BVSC – 17

7. Honvéd – 21

8. Debrecen – 19

Alsóház:

9. Pécs – 19

10. Szentes – 19

11. Tatabánya – 18

12. UVSE – 19

13. Vasas – 15

14. AVUS – 17

15. Kaposvár – 19

16. KSI – 26

Cikkajánló

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

Egy nap, két meccs, két győzelem

A kassai felkészülési torna második játéknapján a Spandaut és a Radncsikit győzték le férfi pólósaink.

Gólzáporos győzelemmel kezdtük a felkészülést

19-5-ös Szlovákia elleni sikerrel indult az FTC-Telekom férfi csapata számára a Ladislav Bottlik emléktorna.

Szűcs: „Menedzselt jövőképet kínálunk a játékosoknak”

Fiú pólósaink korosztályos eredményeiről és az utánpótlás-nevelés szerepéről beszéltünk szakmai vezetőnkkel.

Kassai felkészülési tornával indul a szezon

Férfi pólósaink Szlovákiába utaznak, ahol négy mérkőzésen ugranak vízbe. Nyéki Balázst kérdeztük a célokról.

Hatalmas csatában miénk az ötödik hely

Az U20-as férfi Európa-bajnokságon öt FTC-pólóssal a vízben vertük ötméteresek után a szerbeket.

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin