2023. október 4.
17 gólos győzelem a BL előtt
Végig komolyan vette az UVSE elleni bajnokit az FTC-Telekom férfi csapata, amely 20-3-ra nyert a Komjádiban.

A szombati Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre készülő Ferencváros abszolút komolyan vette az E.ON férfi vízilabda ob I idei szezonjában még nyeretlen UVSE elleni meccset, hiszen Nyéki Balázs vezetőedzőnk közel legerősebb csapatát küldte a Komjádi medencéjébe. Ezt a megállapítást pedig még fokozta, hogy alig kezdődött el a találkozó, amikor Varga Dénes mutatta meg, hogy egy fiatalokkal teletűzdelt együttes ellen is mennyire koncentrált. Félpályánál szereztünk labdát az olimpiai bajnok klasszis pedig szemfülesen, finom mozdulattal pattintott a félig üresen álló kapuba. A hazaiak ezt a találatot ugyan még kiegyenlítették, de ezután hosszú ideig csak zöld-fehér gólokat láthattunk. Négy perc alatt sikerült négy gólt lőni, a csapatkapitány után eredményes tudott lenni Pohl, Vigvári és Argiropulosz. Majd a negyed végén 5-1-es Fradi vezetésnél ötméterest védett Vogel Soma. Már-már számítani lehet a világbajnok bravúrjaira ebben a szitációban...

Sorban jöttek a vendég gólok, többször egyéni átlövések után például Dusan Mandicstól, Argiropulosztól, Szabó Bencétől, majd a szünet előtt egy szép passzsorozat végén Jansik Szilárd már a tizedik gólunkat tette be középről magasra emelkedve (10-1). A fordulás után Dumi ismét villant kettőt, előbb távolról bombázott a hazaiak kapujába, majd egy megúszás után táncoltatta meg a kapust és szerzett remek gólt (12-1). Az UVSE 17 perces gólcsendje egy értékesített büntetőből szakadt meg (12-2), de a Vogelt váltó Szakonyi Dániel eszén sem tudtak túljárni a lila-sárgák a második félidőben. A 14. gólunk ismét látványosra sikerült, Nagy Ádám passzolt élesen Jansiknak, aki gyönyörű mozdulattal húzta be a labdát a kapuba. Aztán egy Pohl-Jansik-Vigvári gyorspasszos háromszög végén utóbbi lőtte be egy az egyben a kapussal szemben. Nem lassítottunk, Varga Vince, Szabó, Nagy Ádám, Jansik és Argiropulosz után Vigvári szerezte meg a 20. gólunkat. Az UVSE még kozmetikázott az utolsó pillanatban az eredményen, így végül 20-3-ra nyertük meg ötödik mérkőzésünket a bajnokságban, ahol tehát továbbra is száz százalékosak vagyunk.

Csapatunk pénteken Belgrád felé veszi az irányt, ahol vár ránk egy borzasztóan kemény BL-csata a szerb Crvena Zvezda ellen szombat este.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.

Alapszakasz 5. forduló – 2023. október 4., szerda 19:45

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

UVSE - FTC-TELEKOM WATERPOLO 3-20 (1-5, 0-5, 1-7, 1-3)

Gólszerzőink: Argiropulosz 4, Vigvári 4, Varga D. 3, Jansik 2, Nagy Ádám 2, Szabó 2, Pohl, Mandics, Varga V. 1-1

Cikkajánló

A Bresciával készülünk a Recco elleni rangadóra

Férfi vízilabdacsapatunk eddigi egyetlen legyőzőjét látta vendégül a Vasas és a Recco elleni meccsek előtt.

Megszereztük az alapszakasz elsőséget

18-9-es győzelmet arattak férfi pólósaink Szolnokon a bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában.

A Szolnok ellen indul a nagy menet

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Szolnok, majd a Vasas elleni idegenbeli bajnokival készülnek a Reccóra.

Indul a jegyértékesítés a tavaszi BL-rangadókra

Március 4-én ismét találkozik a Komjádiban a világ két legjobb vízilabdacsapata, az FTC és a Pro Recco.

Nyéki: „Jót tesz a vízilabdának az FTC-Recco párosítás”

Sorsoltak a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, ahol olasz, horvát és német csapatokkal találkozunk.

Újabb Fradi-Pro Recco csata – sorsoltak a BL-ben

A négyes döntőbe jutásért a Pro Reccóval, a Mladosttal és a Hannoverrel kell megküzdenie férfi pólósainknak.

Három kapott gól – szezoncsúcs az OSC otthonában

Kiütéses, 21-3-as győzelmet aratott az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a bajnokságban.

Kotor után Újbudán vendégeskednek férfi pólósaink

A Bajnokok Ligájában aratott tízgólos siker után a Semmelweis OSC-vel játszik Nyéki Balázs csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin