2020. december 27.
2020 Fradi-pillanatai: az Év Edzője, Varga Zsolt
A BL-győztes FTC-Telekom Waterpolo csapatát irányító Varga Zsoltot választották az Év Edzőjének januárban!

Január 16-án az Év Sportolója Gálán, mint azt ITT megírtuk, az FTC férfi vízilabdacsapata érdemelte ki az Év Csapatának járó díjat a magyar sportújságírók szavazatai alapján. Na de pár perccel azelőtt, hogy pólósaink felmehettek a Nemzeti Színház színpadára, büszkén tapsolhattak vezetőedzőjüknek is.

Kezdjük onnan, hogy Varga Zsolt úgy érkezett meg a gálára, hogy a szakma elismerését már begyűjtötte két héttel korábban, hiszen 2018 után 2019 végén is őt választották a világ legjobb vízilabdaedzőjének, miután két év alatt 9! trófeát hódított el FTC-vel. Ezúttal az olasz válogatottal világbajnokságot nyerő Alessandro Campagnával osztozott a díjon. Mondhatni már csak hab lett volna a tortán, ha a magyar sportújságírók is Varga Zsoltra szavaznak, hiszen olyan kollégák mellett szerepelt a szűkített hármas listán, mint a Győr női kézilabdacsapatával szintén BL-t nyerő, Danyi Gábor, illetve Selmeci Attila, akinek a tanítványa Milák Kristóf világbajnok lett, megjavítva az amerikai világklasszis Michael Phelps világcsúcsát. Elképesztő mezőny… Ember legyen a talpán, aki könnyedén tudna dönteni három ilyen szakember között.

Azt a bizonyos borítékot a korábban kétszer is díjazott Mocsai Lajos nyitotta ki, majd a korábbi sikeres kézilabdaedző, a TF jelenlegi rektora rövid várakozás után kimondta:

„Az Év Edzője, Varga Zsolt!”

Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője teljesen megérdemeltem lett 2019-ben Magyarország legjobbja, hiszen nagyon mélyről indulva a csúcsra vezette fel csapatát, amelyben a világklasszisokból és fiatal tehetségekből álló társaságot győzni tudó, egymásért a végletekig küzdeni akaró CSAPATOT faragott. Az ugyanis nem a véletlen és a szerencse műve, hogy a Ferencváros 2018-tól minden sorozatban aranyérmes lett, beleértve a klubvízilabda csúcsának számító Bajnokok Ligáját. Ez a díj Varga Zsolt kemény munkáját hivatott elismerni.

Összejött tehát a történelmi duplázás ezen az estén, ami már önmagában is hatalmas dolog. Hiszen képzeljük magunkat a sportújságrók helyébe, akik nem úgy döntöttek, hogy az egyik díjat a Győrnek, a másikat a Fradinak adják és akkor mindenki örül, hanem egyértelműen csapatunk fantasztikus teljesítményére voksoltak mindkét kategóriában.

Borítókép: MSUSZ / Cseh Péter

AZ ÉV EDZŐJE

A díjat 1985 óta a Magyar Sportújságírók Szövetsége tagjainak szavazata alapján egy edző kapja meg. A díjat 2015-től a összevonták Az év magyar szövetségi kapitánya díjjal, így az egyéni versenyzők edzői mellett csapatsportágak szövetségi kapitányai is elnyerhették azt.

1985: Mezey György (labdarúgás)

1986: Széchy Tamás (úszás)

1987: Széchy Tamás

1988: Széchy Tamás

1989: Török Ferenc (öttusa)

1990: Széchy Tamás

1991: Kiss László

1992: Kiss László

1993: Kiss László

1994: Széchy Tamás

1995: Ludasi Róbert (kajak-kenu)

1996: Kiss László

1997: Kiss László

1998: Németh Pál (atlétika)

1999: Kiss László

2000: Sári Nándor

2001: Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu)

2002: Fábiánné Rozsnyói Katalin

2003: Fábiánné Rozsnyói Katalin

2004: Fábiánné Rozsnyói Katalin

2005: Fábiánné Rozsnyói Katalin

2006: Fábiánné Rozsnyói Katalin

2007: Kuhárszky Zoltán (tenisz)

2008: Turi György (úszás)

2009: Mocsai Lajos (kézilabda)

2010: Kovács István (torna)

2011: Csipes Ferenc (kajak-kenu)

2012: Széles Sándor (úszás)

2013: Shane Tusup (úszás)

2014: Shane Tusup (úszás)

2015: Dárdai Pál (labdarúgás)

2016: Shane Tusup

2017: Shane Tusup

2018: Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina (rövid pályás gyorskorcsolya)

2019: Varga Zsolt (vízilabda)

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin