
Kicsit keserű is a szánk íze, mivel már csak két mérkőzést játszik idén a BL-címvédő és Szuperkupa-győztes FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata... Ezek után ugyanis jókora szünet következik, mivel januárban Európa-bajnokságot rendeznek, így csak 2026. február 7-én láthatjuk legközelebb kedvenceinket. Nem szabad tehát lemaradni a szombati FTC-BVSC, majd a jövő hét keddi FTC-Brescia rangadókról, melyekre a 2022 februárja óta bevehetetlen erődnek tartott Komjádiban kerül sor.
MEGSZILÁRDULT A FRADI-VÉDELEM
Nyéki Balázs együttese megállíthatatlanul robogott az őszi szezonban, és az utóbbi néhány hétben igencsak kritizált védekezésünk is megszilárdult, amire büszke lehet vezetőedzőnk. A Brescia elleni 17, majd a Kotortól kapott 15 gól után a Nagyváradot (17-5) és a Honvédot (16-9) is tíz gól alatt tudtuk tartani. Sőt, ha nem vesszük a város rivális elleni utolsó negyedet, akkor hét negyed alatt csak nyolcszor tudtak betaláni a Vogel-Szakonyi-Lévai által védett Fradi-kapuba.
A KUPAELŐDÖNTŐBEN ESÉLYT SEM ADTUK A BVSC-NEK
A csapat tűzben tartását egy magyar válogatottal történő kétkapuzás is segítette a hét elején, amire szükségünk is volt, hiszen újabb kemény megmérettetés vár a mieinkre. Vezetőedzőnk a második legerősebb magyar csapatként aposztrofált BVSC-re komoly ellenfélként tekint. Idén ugyanakkor már találkoztunk a zuglóiakkal a Magyar Kupa-elődöntőben, ahol 19-11-re győztük le riválisunkat Sztilianosz Argiropulosz hat találatával.
KÉT MÉG VERETLEN CSAPAT TALÁLKOZIK
Ami pedig a közelmúltat illeti, mindkét csapat őrzi hibátlan mérlegét a bajnokságban nyolc fordulót követően, és miközben a Ferencváros a BL-ben is sorra veszi az akadályokat, és kedden már a csoportelsőséget is megszerezheti az olaszok ellen, addig a BVSC az Euro Kubában vezeti a csoportját. Legutóbb maratoni hosszúságú ötméterespárbajban nyertek Varga Dánielék a görög Vouliagmeni a 18. lövés után.
Legutóbb mi elvettük a Honvéd veretlenségét, a szombati FTC-BVSC összecsapás után pedig már csak egy 100%-os csapat maradhat a bajnokságban. Biztosak lehetünk benne, hogy Vogel Somáék kellő motivációval fognak vízbe ugrani, hogy az Fradi legyen ez az együttes.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 9. forduló – 2025. november 29., szombat 19:00
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – BVSC-Manna ABC
Élő közvetítés: M4 Sport+
Jegy: 4000 Ft | megvásárolható online az Eventimen
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!