
- „Innentől kezdve minden trófea hiányzik. Mindenki minket akar elkapni, de mi sose fogunk megállni.” – a 2024-ben ezzel a gondolattal zártad le a beszélgetésünket, amikor arról kérdeztelek, hogy ez volt e a tökéletes év. Most mit mondanál azok után, hogy megvédtétek mind a négy trófeát, sorrendben a bajnoki, a BL, a Magyar Kupa és az Európai Szuperkupa?
- Nagyon nehéz szavakat találni arra, amit véghez vittünk, mert tényleg mindenki a mi skalpunkat akarta. Óriási dolog, hogy mindenhol a trónon tudtunk maradni. Ezek után ki merem jelenteni, hogy a 2025-ös volt a tökéletes év! Nagyon komoly bajnoki döntőt nyertünk meg a Vasas ellen, majd egészen extra játékkal védtük meg a címünket a Bajnokok Ligájában. Tulajdonképpen vereségünk sem volt a rendes játékidőben. Az új szezon első heteiben pedig két trófeát is magasba emelhettünk, előbb a Magyar Kupát, majd az Európai Szuperkupát, ami tényleg a cseresznye volt a habon. Attól pedig még édesebb volt a siker, hogy a Pro Reccót tudtuk legyőzni.
- Jól érzem, hogy a Szuperkupa-siker különleges helyet foglal el a szívedben?
- Gyerekkorom óta ez volt az egyik legnagyobb vízilabdaélmény, és ez nem túlzás. Nyilván óriási dolog az olimpia és a világbajnokság, de klubvízilabdában ilyen mérkőzést én még nem láttam. Szuperkupát ráadásul akkor játszhatsz, ha megnyered a Bajnokok Ligáját, így van esély megkoronázni egy hosszú szezon menetelését. A kettőt nem is lehet összehasonlítani, de a csodálatos hangulat és a Fradi-Recco párosítás miatt ez most felér egy BL-győzelemmel. Sokan mondták nekem, hogy az elmúlt 10 év egyik legjobb vízilabdameccse volt, ami rengeteg embert mozgatott meg. Tényleg nagyon magas színvonalú mérkőzés volt, úgyhogy mindezek miatt különleges a mostani Szuperkupa-siker. Nyilván a klubvezetőké és a szakosztályban dolgozóké az érdem, ezért köszönöm nekik is a rengeteg erőfeszítést. Életre szóló élményt kaptunk!

- Tavaly a máltai négyes döntőben előbb ötméterespárbajban nyertetek a Novi Beograd ellen, majd egy utolsó pillanatig izgalmas fináléban kerekedtetek felül a Pro Reccón. Ezzel szemben idén a Marseille és a Novi elleni meccs is eldőlt bőven a hajrá előtt. Hogy emlékszel vissza a második BL-győzelmetekre?
- Nagyon boldog voltam, mert a címvédésünk egyedülálló dolog Magyarországon. Ilyet még egyetlen magyar klub sem tudott elérni előttünk, és ezt el is szoktam mondani, hogy a klubvízilabdában a Bajnokok Ligája a csúcs, mi pedig egymás után kétszer értünk oda. Tényleg a vártnál egy fokkal simábban nyertük meg mindkét mérkőzést, és ahogy fogalmaztál, az utolsó két-három percben már nem nagyon kellett izgulni, ami nagyon ritka a Bajnokok Ligája Final Fouron belül, hogy legalább az egyik összecsapáson ne legyen az utolsó percben dráma. Az, hogy így alakult, a játékosoknak a munkája, a beletett energiája a hétköznapokba, ami a szezon legfontosabb szakaszában kijött.
- Nem volt olyan pillanat így az elmúlt két év során, amikor azt láttad a játékosokon, hogy fejükbe száll a dicsőség?
- Abszolút nem éreztem ilyet. Pep Guardiola könyvében olvastam, hogy milyen problémákkal küzdött még a Barcelonánál, hogy fenntartsa a játékosokban a motivációt, hogy egy-egy siker után a földön maradjanak, és ne menjenek el bulizni a legfontosabb meccsek előtt. Nekem ilyen gondom sose volt, úgyhogy szerencsés vagyok, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok, akiken nem látom, hogy elszállnának, vagy úgy jönnének le az uszodába, hogy sztároknak hiszik magukat. Büszke vagyok rájuk, mert minden meccshez úgy álltak hozzá, hogy tényleg presztízst csináltak abból, hogy olyan különbséggel verjék meg az ellenfelet, amennyivel csak tudják. Ez volt a siker egyik kulcsa, hogy mindig azt látom a játékosokon, hogy nagyon motiváltak, és a trófeák után sem csökken az éhségük. Emellett remek közösséget alkotnak, nagy az összetartás a játékosok között, ezért bízom benne, hogy együtt tudjuk tartani ezt a keretet, mert így a jövőben is sikeresek leszünk.

- Rossz szájízzel zártad az évet azok után, hogy az utolsó meccsen kikaptatok a Bresciától?
- Ha csak a 2025-ös naptári évet nézzük, akkor 44 meccsből mindössze kettőt nem tudtunk megnyerni, de ott is ötméteresekkel maradtunk alul. A barcelonai és a mostani is hasznos vereség viszont, mert szükség van ilyen mérkőzésekre, ez újabb motivációt ad nekünk. Utána azt érezzük, hogy két lábbal a földön kell maradnunk, nem kényelmesedhetünk el, mert ugyanazt a kemény munkát bele kell tenni a hétköznapokba, ami a sikerhez kellett. Hiszen szeretnénk ismét a csúcsra érni.
- A sikerek mellett mire emlékszel még vissza szívesen ebből az évből?
- Fantasztikus élményt adott a Mucsi Zoltán művész úrral való forgatás és a végeredmény. A mai napig többször visszanézem az edzésen készült videót, és nem bírom ki nevetés nélkül. Megmutattuk, hogy lehet kicsit máshogy is népszerűsíteni a vízilabdát. Emlékszem, amikor megjelent a videó, szinte több üzenetet kaptam, mint a BL-győzelem után, úgyhogy ez is egy fantasztikus dolog szerintem. Ilyen szinten is jó úton járunk, és rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, hogy más szintet képviselünk.
- Mit üzennél a szurkolóknak?
- Hálásak vagyunk a támogatásukért! Ezt sokszor elmondom, de azt is gondolom, hogy sosem elég a szavakból és a köszönetből, mert egészen elképesztő szurkolói közösség alakult ki. A vidéki meccsektől kezdve, Barcelonán át, a máltai négyes döntőig, gyakorlatilag mindenhol hazai pályán játszottunk nekik köszönhetően, és ez fantasztikus. Láthatóan nem enyhül a szurkolók szeretete, de ezt igyekszünk viszonozni mind szavakkal, mind pedig teljesítménnyel, hiszen értük is küzdünk. Reméljük, hogy 2026-ban is velünk tartanak, mert együtt mindenre képesek vagyunk. Sikerekben, és egészségben gazdag boldog új évet kívánok minden fradistának.
- Jó pihenést és boldog új évet kívánunk, Süni!

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.