2022. február 5.
21 gólt lőve nyertünk Szentesen
Merkulov 6, Jansik és Vámos 4-4 találatot szerzett – jöhet a BL-forduló!

Messzi bajnoki túra volt a program szombaton, hiszen Szentesre utazott az egész idényben veretlen férficsapatunk.

Folytatva a szezonbeli „hagyományt”, a keret ezúttal sem volt, lehetett teljes: Luca Damonte, Fekete Gergő, Pohl Zoltán, Varga Dénes és Vigvári Vendel is kimaradt a meccsből, olasz balkezesünk például az előző fordulóban „brutalitásért” kapott kiállítása miatti eltiltását töltötte.

Mindezek dacára a papírforma szerint alakultak az események most is, hiszen a mieink gyorsan elléptek két góllal, és habár az első negyedben fel-felzárkózótt a hazai csapat, a vezetésünkhöz nem férhetett kétség, kivált, hogy Vámos Márton 4/4-es lövőformában kezdett…

A félidő 7–11-es állásnál érte a feleket, aztán a finisre fordulva a különbség a duplájára nőtt, mivel a fórjátékunk káprázatosan működött, 9/9-ig konkrétan hiba nélkül, és a 12/9-es mutatóra sem lehet panasz.

Közben a góllövőversenybe sokan beszálltak – Daniil Merkulov át is vette a vezetést e kategóriában –, úgyhogy a vége előtt felsejlett, hogy vajon megdől-e az évadbeli 23-as lőtt gól-csúcsunk?

Ez végül elmaradt, de az újabb siker nem, 21–12-es végeredménnyel zsákoltuk be a három bajnoki pontot, és fordulhatunk a hétközi Bajnokok Ligája-forduló felé: szerda este a Jadran Split vendégei leszünk majd.

E.ON FÉRFI OB1, 19. FORDULÓ
Szentes–FTC-Telekom Waterpolo 12-21 (4-6, 3-5, 3-5, 2-5)
Gólok: Merkulov 6, Jansik 4, Vámos 4, Molnár 3, Német T. 1, Nyíri 1, Ubovic 1, Varga V. 1

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin