2019. november 26.
23! Két éve lőttünk legutóbb ennyi gólt
Szezonbeli nyolcadik bajnokiját is megnyerte az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata, amely hengerelt otthon.

Talán még egyetlen mérkőzését sem kezdte ennyire jól az idényben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, mint ahogy a Szeged ellenit. Vezetőedzőnk, Varga Zsolt többször is azt kifogásolta, hogy az első percekben nem működött jól a védekezésünk, és támadásban sem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Nos, most a játék egyik elemével sem volt probléma. Kilenc perc játék után ugyanis 7-0 állt az eredményjelzőn! Elképesztő hatékonyság jellemezte a Fradi támadógépezetét, hiszen 10 lövésből hozott össze ennyi gólt, és azt is hozzá kell tenni, hogy ezúttal több mesterlövész is pihenőt kapott. Zalánki Gergő, Giannis Fountoulis és Aaron Younger mellett a meccsek óta remek formát mutató centerünk, Nicolas Constantin-Bicari is szabadnapos volt, rajtuk kívül pedig Vogel Somát sem nevezte a szakmai stáb. A többiek viszont remekül helyettesítették a hiányzókat. Közel tíz perc után kaptuk az első gólunkat (7-1), és a meccs feléig is csak háromig jutottak a vendégek. Gárdonyi András a második negyed végén még ötméterest is védett.  

Csapatunk szemet gyönyörködtető és villámgyors támadásokat vezetett, sokszor 3-4 passz után lőttünk kapura, vagy egy kivédekezett szegedi akcióból indulva lekontráztuk őket. Varga Dénes szép passzokkal találta meg társait, akik közül Jansik Szilárd és Német Toni is nagyon élt ezen a mérkőzésen. Előbbi négy, utóbbi öt góllal zárt, de mindenki brillírozott. A félidőben már 11-3-ra vezetett a Ferencváros.

A fordulás után Varga Dénes, Pohl Zoltán és Kállay Márk bombázott egymás után a vendégek kapujának sarkába, míg Gárdonyi már a második ötméterest hárította. Az utolsó negyedre a fiatal Gyapjas Brendon váltotta, és ekkor már 16-7 volt az állás. Hatalmas ováció fogadta ifista hálóőrünket, aki erre még rátett egy lapáttal, mivel rögtön kivédett egy szegedi próbálkozást. Sőt! Mindössze egy gólt tudtak neki lőni egy negyed alatt, és azt is büntetőből. Mellette még három saját nevelésű utánpótlás játékosunk is kivette a részét a győzelemből. Szabó Bence, Várkonyi Ádám és a duplázó Nyíri Balázs is rengeteg játékidőt kapott Varga Zsolttól, aki igazán elégedett lehetett csapatával. 23-8-ra sikerült nyerni, ami a szezon legnagyobb arányú győzelme. Ráadásul ezt a gólmennyiséget négy emberelőnyből hozták össze Jansikék. Utoljára majdnem napra pontosan két éve, a Kaposvárnak tudtunk 23 gólt lőni. 2017. november 22-én 23-6-ra győztünk a Népligetben.

Az FTC-Telekom nyolc forduló után továbbra is hibátlanul menetel az alapszakaszban, melyben legközelebb szombaton játszik az UVSE vendégeként a Komjádiban. December 4-én pedig ugyanott a Mladost Zagreb ellen vív BL-rangadót!

E.ON FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKSÁG

Alapszakasz 8. forduló, 2019.11.26., kedd

FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZEGEDI FÉRFI VÍZILABDA CSAPAT 23-8 (6-0, 5-3, 5-4, 7-1)

Gólszerzőink: Német 5, Jansik Sz. 4, Kállay 3, Varga D. 3, Nyíri 2, Pohl 2, Mezei, Sedlmayer, Vámos, Jaksic 1-1

Cikkajánló

A Bresciával készülünk a Recco elleni rangadóra

Férfi vízilabdacsapatunk eddigi egyetlen legyőzőjét látta vendégül a Vasas és a Recco elleni meccsek előtt.

Megszereztük az alapszakasz elsőséget

18-9-es győzelmet arattak férfi pólósaink Szolnokon a bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában.

A Szolnok ellen indul a nagy menet

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Szolnok, majd a Vasas elleni idegenbeli bajnokival készülnek a Reccóra.

Indul a jegyértékesítés a tavaszi BL-rangadókra

Március 4-én ismét találkozik a Komjádiban a világ két legjobb vízilabdacsapata, az FTC és a Pro Recco.

Nyéki: „Jót tesz a vízilabdának az FTC-Recco párosítás”

Sorsoltak a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, ahol olasz, horvát és német csapatokkal találkozunk.

Újabb Fradi-Pro Recco csata – sorsoltak a BL-ben

A négyes döntőbe jutásért a Pro Reccóval, a Mladosttal és a Hannoverrel kell megküzdenie férfi pólósainknak.

Három kapott gól – szezoncsúcs az OSC otthonában

Kiütéses, 21-3-as győzelmet aratott az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a bajnokságban.

Kotor után Újbudán vendégeskednek férfi pólósaink

A Bajnokok Ligájában aratott tízgólos siker után a Semmelweis OSC-vel játszik Nyéki Balázs csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin