2020. július 25.
25 gól! – rekordbeállítással kezdtünk
Könnyedén nyerte meg a szezon és a Magyar Kupa első meccsét az FTC-Telekom Waterpolo a Pécs ellen.

140 nap után ismét tétmeccs! Az április 7-i Szentes elleni bajnoki győzelmünk óta sok minden történt a világban, megállt a sportélet és vártuk, hogy újra megmérettethessünk. Július 25-én végre elkezdődött az új szezon a Magyar Kupával, melynek első fordulójában a Pécs volt az első ellenfelünk a Margitszigeten. A Fradi-szurkolók a meccs kezdése előtt megható felirattal emlékeztek meg a lelátón a két legendáról.  

Egyik új igazolásunk, Vigvári Vendel (borítóképen) a kezdőcsapatban kapott helyet, sőt rögtön az első támadásnál megszerezte első gólját a Fradiban! Vámos Márton ötméteresből, Giannis Fountoulis pedig egy átlövésből növelte az előnyünket (3-0). A vendégek szépítő találata után az a Kállay Márk is bevette a Pécs kapuját (4-1), aki néhány napja lett hivatalosan is FTC-játékos, miután a sok sérülés miatt mégis meghosszabbította a vezetőség a balkezes szerződését.

Nem volt a keretben Varga Dénes, Sedlmayer Tamás, Pohl Zoltán és Zalánki Gergő sem, közülük utóbbi nem ült csak a lelátón, a többiek viszont csettinthettek Vigvári második góljára, amit gyönyörű mozdulattal lőtt a kapuba a második játékrész elején (6-2). Másik új igazolásunk első góljára sem kellett sokat várni, Fekete Gergő egy megúszás után volt eredményes először új csapatában (8-2), majd óriási kapufás gólt lőtt a bal szélről (10-3). A Debrecenből érkező fiatal pólós végül öttel zárta a meccset, amivel a legeredményesebb játékos lett.

De nem csak ők, mindenki sziporkázott és a kiállításokat szállító, de gólt nem szerző Mezei Tamáson kívül minden mezőnyjátékosunk bevette a Pécs kapuját. A második félidő legelején meg is volt a tízgólos különbség (13-3), de nem állt meg itt Varga Zsolt együttese. Jansik, Német és Jaksic is elemében volt, saját nevelésű játékosaink közül Nyíri Balázs duplázott, Szabó Bence egyet szerzett, Gyapjas Brendon pedig az utolsó negyedre állt be a kapuba. Végül még egy tízest közé tettünk, amivel 25-5-re nyertünk!!!

Ez elképesztően nagy különbségű győzelem, éppen ezért el is kezdtünk kutakodni, hogy mikor aratott az FTC ilyen nagy arányú sikert. A szövetség adatbázisa 2011/2012-es szezonig megy vissza, ebben az időszakban pedig a hazai porondon csupán egy hasonlóan nagy győzelmet találtunk. 2017 szeptemberében 22-3-ra győztünk az AVUS ellen, emellett tavaly ősszel lőttünk a Szegednek 23-at. Szintén három éve az Euro Kupa selejtezőkörében viszont meglőttük a 25-öt a holland ZPC Amersfoortnak, emellett pedig csak négyet kaptunk, úgyhogy a lőtt gólok számában értük el ezt a teljesítményt.

Ilyen kezdés után kíváncsiak várjuk a folytatást! Ma délután 16 órától a KSI-vel játszunk szintén a Margitszigeten.

BENU FÉRFI MAGYAR KUPA

1.forduló, 2020. július 25., szombat

Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 25-5 (5-2, 6-1, 6-1, 8-1)

Gólszerzőink: Fekete 5, Vigvári 3, Német 3, Jaksic 3, Nyíri 2, Vámos 2, Fountoulis 2, Jansik 2, Bicari 1, Szabó 1, Kállay 1

Cikkajánló

20/20 – veretlenül fordulunk rá a rájátszásra

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 16-7-re nyert a Kaposvár ellen a középszakasz utolsó fordulójában.

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin