2025. október 31.
29 lőtt gól - szezoncsúcsot döntöttek férfi pólósaink
Nagy Ákos vezérletével nyert 29-9 bajnoki mérkőzést az FTC-Telekom Miskolcon.

48 órával a Brescia elleni idegenbeli BL-rangadó után már Miskolcon ugrottak vízbe férfi pólósaink, akik megpróbálták kiszolgálni a szép számú borsodi Fradi-szurkolókat. Ez sikerült is Nyéki Balázs csapatának…

Olaszországban egy 5-0-s, ezúttal pedig 6-0-s rohammal kezdett az FTC-Telekom, amelytől megszokhattuk, hogy ellenféltől függetlenül minden meccsen maximálisat nyújt. Lévai Mártonnal a kapuban a védekezésünk is jól működött, a hazaiak az első negyed végén tudtak szépíteni (6-1), és a meccs felénél is csak háromnál jártak. Másfél negyed sem telt el, de Paján Bátor góljánál (11-1) szurkolóink már rászámoltak tízet az ellenfélre, a félidőben is ennyi volt a különbség 13-3-nál.

A becsülettel küzdő miskolciak teljesen elfáradtak a harmadik játékrészben, ennek köszönhetően pedig kilencszer is betaláltunk a kapuba. Az volt kicsit az ember érzése, hogy minden FTC-támadás vége góllal zárul. Ezúttal is minden mezőnyjátékos betalált, ami azt jelenti hogy góllal debütált a felnőttek között a 17 éves saját nevelésű játékosunk, Farsang Aurél.

29-9-ES REKORDOT JELENTŐ GYŐZELEM!

Bár a védelmünk a végén kiengedett, Nagy Ákosék csúcsot is döntöttek, hiszen meglőtték a 29. gólt is, ami az eddigi legtöbb a szezonban. November 8-án 12:00-kor a Szentest fogadjuk a Népligetben.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 5. forduló – 2025. október 31., péntek 19:00

Miskolc, Kemény Dénes Uszoda

PANNERGY-MVLC-MISKOLC – FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-29 (1-7, 2-6, 2-9, 4-7)

Gólszerzőink: Nagy 6, Argiropulosz 5, Vigvári 4, Vismeg 3, Paján 2, Varga 2, Jansik 2, Vámos, Jámbor, Haverkampf, Lugosi, Farsang 1-1

Cikkajánló

Előbb Szolnok, aztán Marseille

Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin