2025. február 19.
75 bajnoki meccs óta veretlenül!
Újabb Fradi-parádét láthattunk Nyéki Balázs együttesétől, amely 23-1-re győzött a Szeged ellen.

Amíg az egyik oldalon a góllövőlistát vezető Vigvárival, Feketével, Mandiccsal és többek között Argiropulosszal rohamozott az FTC-Telekom, addig a másik oldalon a Szeged gyakorlatilag egy ificsapattal érkezett a Népligetbe. Ez meg is pecsételte a meccset, hiszen a vendégek alig-alig tudtak támadásig felfejlődni, míg a címvédő ellentmondást nem tűrően játszott.

A vezetést ugyan a szegediek szerezték meg egy értékesített ötméteressel, de a mérkőzésből hátralévő 16 és fél percben már nem tudtak betalálni Szakonyi Dániel kapujába. Az egész szezonban remeklő Fradi-fal tehát újabb csúcsot döntött, hiszen sikerült felülmúlni a Pécs ellen kapott két találatot (28-2). Bárki is az ellenfél, megsüvegelendő az egyetlen kapott gól!

Támadásban többször is hiba csúszott a meccs elején, elsősorban az indítások voltak pontatlanok, aztán helyreállt minden. Vigvári előbb a 12. majd a 13. ötméteresét is bevágta, ezzel a vonatkozó listát továbbra is vezeti az OB I-ben. Fekete Gergő az őszi 19-4-es szegedi siker után most is négyig jutott, Nagy Ákos kétszer is mesterien ejtett a szegedi kapuba, Jansik Szilárd két touchdown passzt gólra váltott, illetve többen is óriási bombákat zúdítottak a vendégek hálójába. Az egyéni villanások és szép megoldások mellett csapatszinten is láthattunk tapsot érdemlő összjátékokat, amiben elsősorban Dusan Mandics jeleskedett önzetlen átadásaival, így nem lehetett Nyéki Balázs sem elégedetlen a 23-1-es végeredmény után.

Ezzel a csapat újabb mérföldkőhöz ért, hiszen ez volt sorozatban a 75. veretlenül megvívott meccse a bajnokságban. Utoljára három éve kapott ki az FTC a honi pontvadászatban, akkor a Szolnoknak sikerült megállítani a zöld-fehéreket, akik legközelebb épp a Tisza-partiak otthonában játszanak szombaton 19 órától. A két csapat tabellán elfoglalt pozíciója alapján rangadónak tekinthetjük a mérkőzést, hiszen a második helyen álló fogadja a listavezetőt.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 19. forduló, 2025. február 19., szerda 20:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZEGED 23-1 (4-1, 7-0, 5-0, 7-0)

Gólszerzőink: Fekete 4, Argiropulosz 3, Jansik 3, Nagy Ádám 3, Nagy Ákos 3, Vismeg 3, Mandics 2, Vigvári 2

Cikkajánló

Megszereztük az alapszakasz elsőséget

18-9-es győzelmet arattak férfi pólósaink Szolnokon a bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában.

A Szolnok ellen indul a nagy menet

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Szolnok, majd a Vasas elleni idegenbeli bajnokival készülnek a Reccóra.

Indul a jegyértékesítés a tavaszi BL-rangadókra

Március 4-én ismét találkozik a Komjádiban a világ két legjobb vízilabdacsapata, az FTC és a Pro Recco.

Nyéki: „Jót tesz a vízilabdának az FTC-Recco párosítás”

Sorsoltak a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, ahol olasz, horvát és német csapatokkal találkozunk.

Újabb Fradi-Pro Recco csata – sorsoltak a BL-ben

A négyes döntőbe jutásért a Pro Reccóval, a Mladosttal és a Hannoverrel kell megküzdenie férfi pólósainknak.

Három kapott gól – szezoncsúcs az OSC otthonában

Kiütéses, 21-3-as győzelmet aratott az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a bajnokságban.

Kotor után Újbudán vendégeskednek férfi pólósaink

A Bajnokok Ligájában aratott tízgólos siker után a Semmelweis OSC-vel játszik Nyéki Balázs csapata.

Tízgólos győzelemmel szereztük meg a csoportelsőséget

Gólgazdag meccsen, 25-15-re nyertek a BL-ben férfi vízilabdázóink a Primorac Kotor otthonában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin