2023. augusztus 21.
A BVSC ellen kezdünk a Magyar Kupában
Az ötszörös címvédő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a negyeddöntőben csatlakozik a kupaküzdelmekhez.

Összességében a 23., sorozatban a hatodik Magyar Kupa-trófea megszerzéséért harcol az FTC férfi vízilabdacsapata a következő két hétben. A cél eléréshez először a negyeddöntőből kell túljutnia Nyéki Balázs együttesének, a Magyar Vízilabda Szövetség székházában megtartott hétfői sorsoláson pedig kiderült, hogy a BVSC-vel játszunk oda-visszavágós párharcot a legjobb négy közé kerülésért.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításai:

Eger-Honvéd

Vasas-Kaposvár

OSC-Szolnok

FTC-BVSC

„Kérdezték tőlem a sorsolás előtt, hogy kire számítok, és én a BVSC-t mondtam” – kezdte a sorsolás után Nyéki Balázs, majd így folytatta vezetőedzőnk. „Nem könnyű ellenfelek, egy különleges együttesről van szó, mert mindig volt egy saját játékstílusa. Mindenképpen jó, hogy egy olyan csapat ellen játszunk először, aki nagyobb erőt képvisel. Mi egy hete dolgozunk együtt teljes kerettel és nagyon jól haladunk. Amit elsőre észrevettem, hogy nagyon jó kvalitásokkal rendelkezünk. Jól értelmezik az új játékosok is a taktikai elemeket, viszont még sok dolog van, amit tisztázni kell, de bőven van időnk a felkészülére. Ami viszont meglepően jó volt, az a játékosok fizikai állapota. A kétkapus edzésen is azt láttam, hogy jobb állapotban vannak, mint amire számítottam, a hozzáállásukkal pedig szintén elégedett vagyok. Az első héten mindenki bizonyítani akart, mindenkin látom, hogy meg akarja nyerni a kupát” – nyilatkozta a szakember.

Érdekesség, hogy az előző szezonban is a BVSC-vel csaptunk össze az MK-negyeddöntőben. A tavaly novemberi párharcban előbb idegenben nyertünk 11-6-ra, majd a Komjádiban arattunk gólgazdag 16-12-es sikert, így kettős győzelemmel léptünk a négyesdöntőbe, amit meg is nyert a Ferencváros. Ahogy most, úgy tavaly is a zuglóiak ellen kezdtük a szezont, akkor a bajnokságban találkozott a két együttes, és szoros első félidő után 14-9-re nyert az akkor még Varga Zsolt vezette csapatunk.

A legutóbbi szezon döntősei, az FTC és az OSC most kapcsolódik be a küzdelmekbe. A többi csapat már túl van egy kvalifikációs körön, ahol soron következő ellenfelünk a „B” jelű csoportból jutott tovább. A kvartettben a Szeged, a KSI, valamint a házigazda Eger szerepelt még, a vasutasok pedig mindhárom ellenfelüket könnyedén győzték le.

A hét második felében megrendezésre kerülő párharc első mérkőzését hazai medencében játssza a Fradi a Népligetben, pénteken 19-kor, míg a visszavágót várhatóan másnap bonyolítják le a Szőnyi úton, szintén este hétkor. Az összesített eredmény alapján a győztes bejut a négyesdöntőbe, aminek szeptember 2-3. között a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda ad otthont.

Cikkajánló

Vigvári hét góljával győztünk Szentesen

Az FTC-Telekom férfi pólósai 22-8-as idegenbeli sikerrel hangoltak a hétvégi bajnoki rangadóra.

Hétközi túra a hétvégi rangadó előtt

A címvédő FTC-Telekom pólósai Szentesre utaznak a Honvéd elleni összecsapás előtt.

Nyéki Balázs: „Szeretnénk mindenkit legyőzni”

Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője reagált a BL hétfőn elkészített sorsolására – INTERJÚ!

Kőkemény sorsolást kaptunk a BL-ben

Az FTC-Telekom férfi pólósai francia, görög és román csapattal találkoznak a csoportkörben.

Hatalmas fordítás után nyertük meg a Telekom Kupát

Férfi pólósaink az Olympiakosz 14-12-es legyőzésével hibátlanul zárták a felkészülési tornát.

Így győztük le sorozatban harmadszor a Vasast

Férfi vízilabdázóink végig vezetve nyertek a Telekom Kupa második meccsén - VIDEÓ!

Ismét legyőztük a Vasast

Férfi vízilabdacsapatunk ezúttal a Telekom Kupán találkozott magyar riválisával.

Gálajátékkal győztük le a brazilokat

Az FTC-Telekom férfi pólósai 28-7-es sikerrel kezdték a Telekom Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin