2026. május 10.
A hetedik helyet szereztük meg a gyermek bajnokságban
Nagy Sándor csapata két vereség után, egy drámai csatában nyert mérkőzéssel zárta az egri nyolcas döntőt.

Május 8. és 10. között Egerben került megrendezésre az országos fiú gyermek vízilabda bajnokság nyolcas döntője. Nagy Sándor együttese az alapszakaszban a nyolcadik helyet szerezte meg, majd a felsőházban két pozíciót javítva, a hatodik helyről jutott be a tornára. Tavaly ugyanebben a korcsoportban a tizedik helyet érte el az FTC-Telekom, ezért már fejlődésről tesz tanúbizonyságot ez a szezon.

NEM JÖTT ÖSSZE A BRAVÚR

A negyeddöntőben a felsőház harmadikja, a Semmelweis OSC ellen küzdött csapatunk, amely 2–2-ig tartani tudta a lépést, de aztán ellépett esélyesebb ellenfelünk. Végig vezetett a SOSC, és végül 16–8-as győzelmet aratva ütötte el a mieinket az elődöntőtől.

FÁJÓ VERESÉG

A házigazda Eger ellen már esélyesként ugrott vízbe csapatunk, amely egy hellyel előrébb végzett a középszakaszban, mint riválisa. Sokáig ment az adok-kapok csata a gólok terén. A második negyed végén azonban elhúztak a hevesiek, és hiába Pereházy Csongor négy találata, nem sikerült a visszazárkózás, így 10–8-as vereséget szenvedtünk. Ezzel az is eldőlt, hogy az utolsó napon a hetedik helyért küzdhettünk meg.

DRÁMAI VÉGJÁTÉK

A zárómérkőzésen az elődöntőbe várt Honvéd ellen próbáltunk meg meglepetésgyőzelmet aratni. Ellenfelünk villámrajtot vett, és 6–2-re elhúzott, de Nagy Sándor együttese nem adta fel, és vissza is jött 6–6-ra. Az utolsó pillanatokban többször is vezettek a kispestiek, de egy másodperccel a vége előtt Kibédi Levente egyenlített és szétlövésre mentette a párharcot. A párbajban két sorozat is lement, de a végén Horváth Nimród hárított, így ötméteresekkel, 19–18-ra a nyertük a mérkőzést, és szereztük meg a hetedik helyet.

AZ FTC-TELEKOM WATERPOLO FIÚ GYERMEK CSAPATA (2025/26)

Játékoskeret: Antal Csanád, Baksa Ákos, Duba Benjamin, Duna Mátyás, Fábián Balázs, Fazekas Zénó, Gáll Ákos, Horváth Milán, Horváth Nimród, Kibédi Levente, Kókai Bence, Kovács Bálint, Lénárd Kornél, Nagy Márk, Pereházy Csongor, Petrovics-Mérei Bence, Selmeczi- Zsuppányi Kolos, Somorjai Dávid, Szileczki Bence, Tamás Marcell, Vas Péter

Szakmai stáb: Nagy Sándor, Szűcs Levente, Felkai Mátyás

DAIKIN FIÚ GYERMEK A1 ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG NYOLCAS DÖNTŐ

Eger, Bárány uszoda

Negyeddöntő – 2026. május 8., péntek 17:00

SEMMELWEIS OSC – FTC-TELEKOM 16-8 (6-3,4-1,3-1,3-3)

Gólszerzőink: Kókai Bence 2, Lénárd Kornél 2, Pereházy Csongor 2, Fábián

Balázs, Antal Csanád 1-1

 

5-8. helyért – 2026. május 9., szombat 15:30

ONE-EGER – FTC-TELEKOM 10-8 (4-3,2-1,2-1,2-3)

Gólszerzőink: Pereházy Csongor 4,Duna Mátyás, Fábián Balázs, Kibédi

Levente, Tamás Marcell 1-1

 

7-8. helyért – 2026. május 10., vasárnap 11:00

BUDAPESTI HONVÉD SE – FTC-TELEKOM 18-19 (2-1,4-2,1-3,4-5) – ötméteresekkel 7-8

Gólszerzőink: Pereházy Csongor 6, Kibédi Levente 4, Duba Benjamin 3,

Fazekas Zénó Noel 3, Selmeczi-Zsuppányi Kolos 2, Kókai Bence 1

 

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin