2019. október 21.
A Miskolc ellen folytatjuk a meccsdömpinget
A bajnoki címvédő FTC-Telekom Waterpolo a hatodik fordulóban a Miskolcot fogadja hazai medencében.

Az erőltetett menet folytatódik! Október 19-e és november 2-a között, vagyis két hét leforgása alatt hat meccs vár az Ferencváros férfi vízilabdacsapatára, mely győzelemmel kezdte a sorozatot, 13-7 arányban múlta felül a Marseille-t a Bajnokok Ligájában. De kedd este ismét a Komjádiban ugrunk medencébe, ahol a Miskolcot fogadjuk.

A borsodiakkal az előző szezonban négyszer találkoztunk, kétszer a középszakaszban, illetve a Magyar Kupa döntőjében és a csoportkörben. Mindannyiszor győztesként hagytuk el a medencét, ám az MK-finálé kivételével kemény meccsre kényszerítettek minket. Érdeme s lesz idén is figyelni a bajnoki dobogóra pályázó miskolciakra, mert légiósaival és több fiatal válogatott játékosával bárkire veszélyes lehet. A legutóbbi fordulóban ugyan elvesztették veretlenségüket a Szolnok ellen, de egy negyed kivételével szoros összecsapást játszottak a 13-11-es vendég győzelemmel véget érő meccsen. Emellett van négy magabiztos sikerük az ob I-ben, míg az Euro Kupában hibátlanul meneteltek be a negyeddöntőben, megnyerve mind a hat eddigi mérkőzésüket.

A bajnoki tabelláját vezető FTC kemény edzésekkel készült erre az időszakra, amelynek a csúcspontja mindenképpen a november 2-i Európai Szuperkupa meccs lesz. A Marseille elleni siker után Varga Zsolt is elismerte, hogy nagyon megdolgoztatta a csapatot az elmúlt héten.„Ha a játékosokat kérdeznénk, ők biztosan azt mondanák, hogy ez a hét nagyon kemény volt, a szezonban most voltak talán eddig a legkeményebb edzések. Tényleg megterhelő napok voltak, úgy gondoltam, majdnem ez lehetett az utolsó olyan hét, ahol ilyen sokat lehetett dolgozni. Ez okozott némi fáradtságot, pláne, hogy az Egerrel is játszottunk. A hét második felében már a taktikai felkészítés volt a lényeg, és most jön az a sorozatterhelés, amikor már játszanunk kell.” – mondta vezetőedzőnk.

Rövid időn belül tehát ismét láthatjuk a Fradi pólósait a Császár-Komjádi Sportuszodába, ahová 1500 forintos jegyáron lehet bejutni. A Miskolc elleni meccsre érvényes a szurkolói bérlet, valamint a fél áras szakosztályai kedvezmény a kézilabda valamint a jégkorong bérlet felmutatásával.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 6. forduló, 2019.10.22., kedd 20:00

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-Telekom Waterpolo (1.) – PannErgy-MVLC-Miskolc (3.)

Jegy: 1500 Ft

Tv közvetítés: Nincs

Cikkajánló

Esélyt sem adtunk a Szolnoknak

Tizenegy góllal nyert az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a nagy rivális otthonában és őrzi veretlenségét.

Egy Szolnok-FTC mindig rangadó

Újabb idegenbeli mérkőzés vár az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatára, amely nagy riválisához látogat.

Látvány és cukiság – klasszisunkat így még nem fotózták

Bajnokok Ligája-győztes játékosunknak egy „tengeralattjáró” felé is úsznia kellett… – VIDEÓ!

Szavazzunk! Legyen FTC-játékos 2019 legjobbja

Varga Dénesre, Vámos Mártonra és Aaron Youngerre is lehet szavazni a Total Waterpolo versenyében.

Győzelemmel emlékeztünk legendánkra

A vasárnap elhunyt Szívós István emléke előtt adózva magabiztos sikert aratott a magyar válogatott.

„A Pista”, aki miatt a vízilabda szabályait is átírták

Gerendás Györggyel emlékeztünk vissza a vasárnap elhunyt Szívós Istvánra.

Elhunyt Szívós István

Elhunyt az olimpiai bajnok Szívós István, az FTC egykori játékosa, edzője, elnöke és szakosztályvezetője.

Jó kezdés után fontos BL-győzelem idegenben

Grúziai sikerével megőrizte BL-veretlenségét az FTC-Telekom Waterpolo, amely továbbra is első csoportjában.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most