A hétvégén elmaradt ugyan a Honvéd elleni rangadónk, de most hétközben, a Szeged ellen folytatódik a bajnokság, egyúttal megkezdődik a sűrű február, amelyben minden héten kétszer játszik majd férficsapatunk.
Első riválisunk a hónapban a Szeged lesz, amely felett október 30-án négygólos győzelmet arattunk idegenben, ám egészen szorosan alakult a meccs, hiszen a harmadik szünet előtt nyolc másodperccel csak eggyel vezettünk, akkor viszont Luca Damonte bevitte az utólag döntőnek tűnő találatot, hiszen az utolsó szakasz elején bevertünk még kettőt, és ki is alakult a négygólos különbség, ami megmaradt a végére.
Azóta a mieink továbbra is veretlenül menetelnek, hiszen sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában, sem a Bajnokok Ligájában nem szenvedtek vereséget, sőt, az MK-címét megvédte a csapat.
Ezalatt a Szeged a középmezőnyben halad az OB I-ben: amíg mi 14-1-0-s mérleggel és 43 ponttal állunk, addig a csongrádiak 6-0-11-essel és 18 ponttal. Ráadásul idén csak egyszer nyertek, a Szentes ellen, a legutóbbi fordulóban pedig odahaza kaptak ki a Miskolctól.
Mindezek tudatában pláne nem lehet más a célunk, mint az újabb három pont begyűjtése.
Kapusunk, Szakonyi Dániel arra is kitért az előzetesében, hogy kezdenek visszatérni a hiányzó játékosaink, erre pedig szükség is van, hiszen sokasodnak a feladatok.
Szombaton pedig máris jön a következő bajnoki forduló, akkor Szentesre lesz hivatalos a csapat, a jövő hét közepén pedig következik a Bajnokok Ligája: a Jadran Split vár a fiúkra szerda este.
E.ON FÉRFI OB I, 18. FORDULÓ
Február 2., szerda, 20:00, FTC-MVM Sportközpont, Népliget
FTC-Telekom Waterpolo–Szeged
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!