Idén utoljára játszik bajnoki mérkőzést az FTC-Telekom Waterpolo férficsapata, a fiúk Szegedre utaznak szombaton. A forduló tétje számunkra elsősorban a veretlenségünk megőrzése, ahogyan azt vezetőedzőnk, Varga Zsolt is kiemelte a mérkőzés előtti interjújában. Vendéglátóink két győzelem mellett két döntetlennel és két vereséggel várják a hetedik fordulót.
Varga Zsolt együttese a Magyar Kupa-győzelem után egy hihetetlenül izgalmas, és megterhelő Bajnokok Ligája mérkőzésen múlta felül a Marseille-t, ezért a jövő szerdai, hasonlóan keménynek ígérkező Jug Dubrovnik elleni BL-találkozó előtt jól jön egy hivatalos mérkőzés a Fradinak.
Az ünnepek közeledtével a jótékonyság is előtérbe kerül csapatunk számára, a Szegedi Vízilabda Egylet adománygyűjtését Varga Dénes kézjegyével ellátott sapkájával, Jansik Szilárd aláírt pólójával és a csapat minden tagja által dedikált labdával igyekszünk segíteni. A relikviákhoz támogatói jegy vásárlásával lehet hozzájutni, amely a Szeged-FTC vízilabdamérkőzésre 2000 forint lesz szombaton.
A befolyt összeggel a Rotary Club Szeged-Dóm Gift of Life programját, valamint a Rotary Club Szent-Györgyi Albert ösztöndíj programját lehet támogatni. Várunk mindenkit Szegeden a Tiszavirág uszodában, a mérkőzés 17.00-kor kezdődik!
OB I, Férfiak, 7. forduló
Szeged, Tiszavirág uszoda
19.00: Szeged-FTC-Telekom
A forduló további mérkőzései
13.00: KSI-BVSC
16.00: Szolnok-Kaposvár
16.00: UVSE-Pécs
18.00: Szentes-Vasas
19.00: Honvéd-OSC
19.00: Miskolc-Eger
Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!
A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.
A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.
Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!
Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.
Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.
Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!
A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.