Nyéki Balázs meglehetősen alacsony átlagéletkorú csapatot küldött vízbe szerda este a KSI elleni bajnoki rajton, ahol néhol még akadozó játékkal, de magabiztosan nyert az FTC 17-11-re. A hibák azonban a szezon ezen időszakában még bőven beleférnek, hiszen több világbajnok nélkül is kötelező győznünk ezeken a mérkőzéseken. A tavalyi utolsó helyezett után az utolsó előtti Szentes látjuk vendégül a Népligetben péntek este, amely egy újabb lehetőség arra, hogy összeérjen a csapatjáték, és felkészüljünk a bajnokságban és a BL-ben ránk váró megmérettetésekre.
„Nem tetszett a szerdai meccs, és aludva rá egyet még jobban nem tetszett. – tért még ki a KSI elleni találkozóra a szakember. Reakciót várok a játékosoktól, azt is tudom, hogy nagyon fáradtak, tisztában vagyok vele, de át kell lépni az árnyékokat ilyen téren, és jobban kell játszani. Hogyha fáradtak, akkor nagyobb energiákat kell mozgósítani védekezésben, és akkor nem emésztődünk fel annyira egész mérkőzés alatt támadásban, meg az eredmény után rohanásban.” – mondta Nyéki Balázs a Fradi teljesítményét elemezve.
Az első fordulóban a csapatunk nagyobb része nem játszott, ehelyett a szakmai stáb edzést vezényelt több világbajnoknak és külföldi klasszisnak a találkozó előtt. Ez pénteken sem lesz másképp, habár vezetőedzőnk minimális változtatást tervez, és forgatja majd a keretet. A Szentest egyébként az a Komlósi Péter irányítja, aki korábban egy szezont eltöltött a Fradiban, például Nyéki Balázs csapattársaként.
A csongrádiak az OSC elleni 15-7-es vereséggel kezdték a bajnokságot, és a Népligetben sem ígérkezik számukra könnyebb mérkőzés. A tavalyi idényben idegenben nyertünk 12-7-re, majd hazai medencében arattunk 14-9-es győzelmet a Szentes ellen.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.
Alapszakasz 2. forduló – 2023. szeptember 15., péntek 20:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO-SZENTES
Jegyár: 1500 Ft
Nincs közvetítés
Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!
Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.
Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.
Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.
Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!
Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.
Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!
Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.