2019. március 6.
A Szolnok sem tudta megállítani a Fradit
Továbbra is veretlenül menetel az FTC-Telekom Waterpolo, hiszen a Szolnokot is legyőzte az ob I-ben.

Ahogy azt várni lehetett, hatalmas harcot hozott a tavalyi bajnokság döntőseinek meccse. Az előző idény ezüstérmese alaposan felszívta magát a címvédő Ferencváros ellen és az első negyedben a Szolnok irányított és vezetett kétszer is (0-1, 1-2). Azonban előbb Slobodan Nikic, majd Kállay Márk révén egyenlítettünk (2-2).

A második negyedben nagy nehezen összejött a fordítás. Előbb Stefan Mitrovic faragott egyet a kapufán, majd Nagy Viktor mutatott be két védést, mígnem Vogel Soma bravúrja után Varga Dénes vihette egy az egyben a szolnokiak kapusára, aki tehetetlen volt 10-esünk ellen. 3-2 után még egalizált a Szolnok 3-3-ra, de a játékrészt mi zártuk jobban. Stefan Mitrovic találata után meg volt az esély, hogy két gólos előnnyel menjünk a nagyszünetre, a Fradi pedig ki is használta a kínálkozó lehetőséget és egy gyönyörű játék után Aaron Younger (a képen) szerzett gólt (5-3).

Ezt azonban nem tudtuk tovább növelni a harmadik negyedben, hiszen a Szolnok gyorsan értékesített egy emberelőnyt (5-4), majd Nagy Viktor kivédte Varga Dénes ötméteresét. Csapatkapitányunk azonban ezt nem hagyta annyiban és a következő támadásból pazar akciógólt szerzett (6-4).

Egyenlíthetett volna a Szolnok, de Vogel Soma kifejelte Prlainovic büntetőjét. A vendégek hibája meg is bosszulta magát, ugyanis Younger ismét kettőre növelte a Fradi előnyét (7-5). Tapadt a Tisza-parti együttes, hiszen Dorde Lazic 7-6-ra módosította az állást, de a negyed végén ismét a kétgólos vezetésért támadtunk és megint nem hibáztunk.  Kállay Márk kegyetlenül bevágta a szélről, így 8-6-ról kezdhettük a záró felvonást.

Hihetetlenül kemény utolsó nyolc perc következett. A Szolnok elképesztő nyomást helyezett csapatunkra, ám ezt is kibírta az FTC és Sedlmayer Tamás lövése után háromra nőtt a különbség a két csapat között először a mérkőzésen (9-6). Sőt, Nikola Jaksic végleg leszakíthatta volna a vendégeket, ám pattintása a kapufán csattant. Két és fél perccel a vége előtt még felcsillant a szolnokiaknak egy reménysugár Prlainovic gólja után, hiszen 9-7 volt ekkor az állás. Younger és Lazic egy-egy találatával 10-8-ról indult az utolsó perc, ott azonban már nem esett gól, így a Ferencváros megérdemelten nyerte meg a rangadót a Szolnok ellen, hiszen a vendégek csak az első negyed közepéig vezettek.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 2. forduló, 2019.03.06. szerda

Budapest, Császár-Komjádi Uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZOLNOKI DÓZSA 10-8 (2-2, 3-1, 3-3, 2-2)

Gólszerzőink: Younger 3, Varga 2, Kállay 2, Nikic, Mitrovic, Sedlmayer 1-1

FELSŐHÁZ ÁLLÁSA:

1-1. FTC és OSC 48 pont

3. Eger 37 pont

4. Szolnok 36 pont

5. Miskolc 33 pont

6. BVSC 21 pont

7. Debrecen 21 pont

8. Honvéd 20 pont

 

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin