
A vlv.hu vízilabda szakportál tizenkettedik éve intéz körkérdést minden év elején a férfi vízilabda-válogatott azon játékosaihoz, akik akár egyetlen percre is medencébe ugrottak az adott naptári évben a nemzeti csapat színeiben, hogy megszavazzák, szerintük ki volt az előző év legjobb játékosa. A 2020-as esztendőben az összesen 19 voksoló játékostól az FTC-Telekom Waterpolo balkezesére, Vámos Mártonra érkezett a legtöbb szavazat. A 2017 és 2020 után a szavazást harmadik alkalommal megnyerő, a 2021. január 8-10-e között megrendezett világliga-fordulóban a válogatottól távolmaradó klasszisunk egy szavazattal előzte meg a szolnoki Angyal Dánielt és kettővel két másik Fradi-kiválóságot, Vogel Somát valamint a tavalyi első Varga Dénest.
Az év mérkőzése meggyőző fölénnyel a spanyolok elleni Eb-döntő lett. A legszebb gólért járó dicsőség Varga Dénest illeti meg a Montenegró elleni Eb-elődöntőn szerzett csavargóljának köszönhetően.
A vlv.hu-s szavazások eddigi győztesei:
2009: Kiss Gergely
2010: Szívós Márton
2011: Madaras Norbert
2012: Madaras Norbert
2013: Szívós Márton és Varga Dénes holtversenyben
2014: Varga Dénes
2015: Hárai Balázs
2016: Vámos Márton
2017: Vámos Márton
2018: Varga Dénes
2019: Varga Dénes
2020: Vámos Márton
Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.
Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.