2022. március 15.
A Vasas ellen kezdődik a hajrá
Néhány meccs maradt csak az alapszakaszból, amit hamarosan megnyerhetünk.

Elérkeztünk a férfi alapszakasz finiséhez: kettő-négy meccse maradt a csapatoknak a helyezkedésre.

Nekünk éppenséggel négy mérkőzésünk van hátra, ebből kettő az utolsó előtti Debrecennel szemben, tehát közel az alapszakaszgyőzelem és vele az 1-es kiemelési szám a rájátszásra. De ez amilyen közelinek tűnik, olyan távoli is, hiszen a Bajnokok Ligájában is várnak még ránk sorsdöntő rangadók – a következő kettő Belgrádban, illetve Pireuszban… –, és az OB1-ben is lesznek nagy meccseink: szerda este a Vasassal, szombaton a Szolnokkal játszunk!

A piros-kékekkel decemberben találkoztunk, rögtön kétszer is: 4-én a bajnokságban játszottunk 9–9-es döntetlent (az volt az egyetlen pontvesztésünk a legutóbbi fordulóig, amikor az OSC-vel ikszeltünk), majd 10-én a Magyar Kupa elődöntőjében 14–10-re nyertünk.

Ekkor már egykori játékosunk, a szerb Szlobodan Nikics volt a Vasas vezetőedzője, de még csak néhány hete – azóta jobban kirajzolódhatott, hogy mit szeretne ő másként csinálni, mint az elődje, Vad Lajos.

„A Vasas jó csapat, nem meglepő, hogy többször találkozunk vele egy idényben téthelyzetben – nyilatkozta a vezetőedzőnk, Varga Zsolt. – Javuló tendenciát láthatunk a játékában: rendezettebbek, sokkal jobban pólóznak az erősebb riválisokkal szemben. A közepes vagy kicsi ellenfelekkel szemben akadnak még hullámzások, de ez természetes.

Látom, hogy az elmúlt évekhez képest más rendszerben játszik a Vasas, mégis nehéz kimondani, hogy ez már tipikusan Boban stílusa lenne-e, hiszen az első felnőttcsapatánál edzősködik: ha már a harmadik-negyedik csapatát vezetné, megállapíthatnánk, hogy mik az ő stílusjegyei.”

Ennél amúgy is fontosabb lehet, hogy milyen formában vannak a mieink, akik másfél hete játszottak legutóbb, viszont az azóta eltelt szakaszban négyen a férfiválogatottnál jártak a Montenegró elleni világliga-mérkőzésen, egy maréknyi fiatal pedig „lejátszott” a Komjádi-kupában vitézkedő csapatba, és be is jutottak a fináléba!

„Sosem könnyíti meg a felkészülést, ha egyéb mérkőzések, elfoglaltságok vannak – folytatta Varga Zsolt –, de a játékosainknak tudniuk kell váltani a taktikai különbségek között. A mi feladatunk pedig, hogy ügyesen bánjunk a pihenőkkel és maximalizáljuk a formát.”

A Vasas elleni rangadónk, szerda este nyolckor kezdődik a Komjádiban, ahová várunk mindenkit szeretettel, aki pedig esetleg nem tud eljönni, a FradiMédia YouTube-csatornáján streamen követheti az eseményeket.

E.ON FÉRFI OB1, 24. FORDULÓ
2022. 03. 16., szerda, 20:00, Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-Telekom Waterpolo–Vasas

Élő közvetítés: FradiMédia YouTube

 

Az élcsoport 23 forduló után:
1. FTC-TELEKOM WATERPOLO 62 (22 mérkőzés)
2. Szolnok 61 (24)
3. OSC 57 (23)
4. Vasas 54 (23)
5. BVSC 42 (23)
6. Honvéd 39 (23)

Cikkajánló

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

Molnár Eriket kölcsönadtuk a Jug Dubrovniknak

A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.

Hét FTC-játékos került be a Szuperdöntős magyar keretbe

Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Tornagyőzelemmel hangoltunk a VK-szuperdöntőre

Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin