2021. december 7.
A Vasassal kezdünk az MK-négyes döntőben
Címvédőként érkezünk a péntek-szombati final fourra Sopronba.

A helyszínben lesz változás, a feladat nehézségében semmi…

Ezen a héten nem bajnoki vagy Bajnokok Ligája-rangadót játszik a férficsapatunk, hanem a Magyar Kupa kerül terítékre, amely négyes döntőjére Sopronban kerül majd sor szombat-vasárnap.

Ez persze azt is jelenti, hogy amennyiben címvédőként sikerrel vesszük az elődöntőt, akkor ezúttal nemhogy három, egy teljes nap sem telik majd el két csúcsmérkőzés között, hiszen a mi Vasas elleni mérkőzésünk pénteken 18.00-ra van kiírva, a finálé pedig szombaton 14.00-ra…

A másik ágon az OSC a Szolnokkal meccsel.

Mi először a Vasassal találkozunk, amellyel a legutóbbi fordulóban a bajnokságban is játszottunk. A Komjádiban rendezett mérkőzésen többször is vezettünk három góllal, de az összecsapás végül 9–9-es döntetlennel ért véget. Most tehát lehet javítani, kérdés, melyik csapat milyen újdonsággal tud kirukkolni néhány nap alatt.

Kitért erre a vezetőedzőnk, Varga Zsolt is, aki örült, hogy végre békében dolgozhatott a játékosaival napokon át, az pedig szép edzői feladat, hogy miként adagolja a terheket úgy, hogy a továbbjutás is meglegyen, és ha így lesz, akkor a másnapi fináléra is maradjon üzemanyag. Szerencsére van milyen történelmi eseményből emlékezni és erőt meríteni...

Az MK-final four után pedig nemhogy ritkulna, csak sűrűsödik a versenyprogram, hiszen a csapat már vasárnap este elrepül Spanyolországba, ahol kedd este a CNA Barceloneta ellen vív Bajnokok Ligája-rangadót.

BENU FÉRFI MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
2021. 12. 10, 18:00, Sopron
FTC-Telekom Waterpolo–Vasas

Élő közvetítés: m4sport.hu

DÖNTŐ
2021. 12. 11., 14:00, Sopron

Élő közvetítés: M4 Sport+

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin