2023. december 14.
A vb-győztesek márványtáblájával bővült a Hajós aulája
A fukuokai vb-t megnyerő magyar válogatott tagjai és a kilenc FTC-játékos neve is felkerült a márványtáblára.

Augusztusban úgy kezdhették el az edzést a Népligetben az FTC újdonsült világbajnokai, hogy az uszoda folyosóján már ott szerepelt a nevük a márványtáblán. A januári Európa-bajnokságra való felkészülés elején a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda aulájában is felavatták a fukuokai hősök tiszteletére készült alkotást. Ezt az egész csapat, vagyis a 15 vb-győztes játékos jelenlétében tették meg egy médianyilvános esemény keretein belül. A leplet Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, és Jansik Szilárd, mint a nemzeti együttes csapatkapitánya rántották le a márványtábláról, melyet minden játékos csillogó szemekkel vizslatott, hiszen többek gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a vízilabda szentélyében is kikerült a nevük.

„Csodáltam ezeket a táblákat egész gyerekkoromtól, minden nap ránéztem, megfogalmazódott bennem egy álom, hogy milyen óriási dolog lenne egyszer ide felkerülni. Ez számomra óriási élmény, és tényleg azt mutatja hogy megéri küzdeni. Nagyon sok olyan pont volt az életemben, ahol hátráltattak, vagy hátráltatott esetleg egy-egy sérülés, ami azt mondatta velem, hogy lehet, abba kellene hagyni és fel kellene adni. De soha nem adtam fel és mentem tovább és ezután is menni fogunk. Az a célunk, hogy nem csak a, világbajnoki márványtáblára, hanem a nagyobbik olimpiai bajnoki márványtáblára is felkerüljünk” - nyilatkozta Jansik Szilárd a FradiMédiának a csütörtöki eseményen, ahol a táblaavatáson túl bemutatták az MVLSZ új autószponzorát és a világbajnoki sikert megörökítő, “A negyedik arany” című könyvet is.

A férfiválogatott előtt azonban már a következő célok lebegnek, hiszen a nyári párizsi olimpia előtt januárban Európa-bajnokságot rendeznek Horvátországban, majd februárban a dohai vb-re utazik a gárda címvédőként A kontinenstornára való felkészülést a jövő heti E.ON-kupa segíti majd, ahol a 2022-es világbajnok nagy rivális spanyolok, a kiváló formában játszó Dusan Mandiccsal felálló szerbek, valamint a németek és a románok ellen mérkőznek majd meg Varga Zsolt tanítványai. 

A tornát december 18-21. között rendezik majd a Császár-Komjádi Sportuszodában.

AZ E.ON KUPA MENETRENDJE

2023.12.18.-21. – helyszín: Császár-Komjádi Sportuszoda

12.18., hétfő

17:30 MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG

19:00 SZERBIA-NÉMETORSZÁG

12.19., kedd

9:30 SZERBIA-ROMÁNIA

17:30 MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA

19:00 SPANYOLORSZÁG-NÉMETORSZÁG

12.20., szerda

18:30 SPANYOLORSZÁG-ROMÁNIA

20:00 MAGYARORSZÁG-SZERBIA

12.21., csütörtök

9:30 ROMÁNIA-NÉMETORSZÁG

17:30 SZERBIA-SPANYOLORSZÁG

19:00 MAGYARORSZÁG – NÉMETORSZÁG

Cikkajánló

Micsoda Fradi! Olaszországban győztük le a Reccót

Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.

“Nem ez a legfontosabb Recco-Fradi”

Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.

Győzelemmel készültünk a Pro Recco elleni BL-rangadóra

19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.

Szegedre utazunk a Recco-meccs felkészüléseként

Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.

Bebiztosítottuk első helyünket a középszakaszban

20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.

A válogatott szünet után a Szolnok lesz az ellenfelünk

A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.

Az olaszok ellen is kikaptunk a felsőházban

A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.

Átgázoltak a görögök a magyarokon

Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin